Pénteken 10 órakor startol a háztartási gépek roncsprogramja, amely által a kormány arra buzdítja az állampolgárokat, hogy cseréljék le régi, nagy áramfogyasztású háztartási gépeiket energiatakarékosakra.
Elrajtolt pénteken a Roncsautó- és a Roncsautó Plusz program újabb kiírása; most először külön költségvetést szabtak meg közintézmények számára.
Televíziót idéntől már nem lehet vásárolni a háztartási gépek roncsprogramja keretében, a bukaresti környezetvédelmi tárca hétfői bejelentése szerint viszont a mosó-, mosogatógépek és hűtők, lecserélésére 400 lejes értékjegy jár.
Május 13-án rajtol a Roncsautó- és a Roncsautó Plusz program újabb kiírása; most először külön költségvetést szabtak meg közintézmények számára – jelentette be a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának (AFM) elnöke.
Színházi előadásokkal, versfelolvasással, könyvbemutatóval, koncertekkel, valamint rendhagyó filmes színházi előadással ünnepelik meg idén is az erdélyi és partiumi kulturális intézmények a magyar költészet napját.
Mintegy 2,7 milliárd lejes keretösszeget hagyott jóvá szerdai ülésén a kormány a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjainak finanszírozására – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium.
Oklevelek átadásával zárult szombaton este Marosvásárhelyen az erdélyi vállalkozói mentorprogram második évada.
Többé nem lehet televíziót beszerezni a háztartási gépek idei roncsprogramja keretében. A másik nagy változás, hogy a vásárlási utalványokat (voucher) az eddigi 14 nap helyett ezentúl csak 7 napon át lehet felhasználni.
Zöld jelzést kaptak a Környezetvédelmi Alap legnépszerűbb programjai éppen zöld pénteken. A jogi személyek február 4-től felhasználói fiókot hozhatnak létre a Környezetvédelmi Alap honlapján.
A daganatos betegségek megelőzését és kezelését összehangolt keretbe foglaló nemzeti rákellenes tervet dolgoztak ki Romániában, amelyet ünnepélyes külsőségek között szerda este mutattak be az elnöki hivatalban.
Nagyobb költségvetéssel rajtolnak el idén a roncsautóprogramok. A cél, hogy 2026-ig legalább negyedmillió, 15 évesnél idősebb gépkocsi eltűnjön a romániai közutakról.
Idén február 4-én, az úgynevezett zöldpénteken rajtol a Roncsautó-program – jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Tánczos Barna.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint a Környezetvédelmi Alap (AFM) elfogadhatatlanul kezelte a fotovoltaikus pannók megvásárlását támogató Zöldház program szerdai elindítását.
A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) 300-300 millió lejjel kiegészítette a Roncsautó-program és a Roncsautó Plusz program költségvetését – közölte szerdán a környezetvédelmi minisztérium alárendeltségében működő intézmény.
Egy perc alatt kimerült a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik szakaszára kiutalt keret, a regisztrált érdeklődők összesen 20 700 vásárlási utalványt foglaltak le.
Pénteken 10 órakor rajtol a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik, egyben utolsó téli szakasza, amelyben klímaberendezés, ruhaszárító és porszívó vásárlására lehet értékjegyet váltani.
Annak ellenére, hogy a román állam „hatalmas erőfeszítést” hozott a roncsautóprogramokkal, az országban még mindig több használt autót írnak forgalomba, mint újat – vallja Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
A háztartási gépek roncsprogramja nem válhat televízióvásárlási programmá – jelentette ki pénteken Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, aki a program újragondolását szorgalmazza.