Szeptember 30-ától ismét lehet jelentkezni a romániai gépkocsipark felújítását célzó Roncsautó és Roncsautó Plusz program keretében nyújtott támogatásra – közölte a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).
A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága elfogadta azt a programot, amellyel támogatjuk a lakosságot a régi izzók lecserélésében, és új, LED-es izzók vásárlásában.
Október elsején Gyula-Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, másodikán pedig a határon túl, Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a „csodabogyós” erdőben várják a közönséget színes programokkal a Muzsikál az erdő című rendezvénysorozat programjain.
A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) kidolgozta az izzókra vonatkozó roncsprogram útmutatóját – jelentette be csütörtökön a környezetvédelmi miniszter.
Óriásbábok, nemzetközi társulatok bábszínházi előadásai, változatos gyerekfoglalkozások várják a legkisebbeket és a bábok világa iránt érdeklődőket Kolozsváron.
Szeptemberben rajtol el az új roncsautóprogram, amelynek keretében akkor is megkapja a tulajdonos a 3000 lejes támogatást a roncstelepre leadott 15 évesnél idősebb kocsija után, ha nem akar új járművet vásárolni.
Idén újra várják a jelentkezőket az immár negyedik KMN-Donaton Terepfutóversenyre, amelyet a 13. Kolozsvári Magyar Napok zárónapján tartanak meg – tájékoztattak pénteken a szervezők.
Kimerült a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik szakaszára szánt 15 millió lejes keret – közölte hétfőn a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).
Pénteken 10 órakor rajtol a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik szakasza, amelyben légkondicionáló berendezésekre, ruhaszárító gépekre és porszívókra lehet értékjegyeket lefoglalni.
„Zöldebbre” nevelnek, közösségi kertet működtetnek, megtanítanak okosan barangolni a virtuális térben diákokat és tanárokat a Grund School foglalkozásai.
Mindössze fél óra leforgása alatt ki is merült a háztartási gépek roncsprogramjának második szakaszára előirányzott keret – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. Jelezte: decemberben újra kiírják a programot.
Pénteken 10 órakor rajtol a háztartási gépek roncsprogramjának második szakasza, amelyben laptopokra és táblagépekre lehet értékjegyeket lefoglalni.
A kormány csütörtökön elfogadott sürgősségi rendelete értelmében 150-ről 300-ra emelik a Meleg étel az iskolában programban részt vevő iskolák számát – közölte Sorin Cîmpeanu.
Gazdag programkínálattal várja a legkisebbeket is a vasárnapig tartó 10. Szent László Napok.
Alig két és fél óra alatt kimerült a háztartási gépek roncsprogramjának első szakaszára szánt 25 millió lejes keret – közölte a programot finanszírozó Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM)
Pénteken 10 órakor startolt a háztartási gépek roncsprogramjának első szakasza, amelyben mosógépekre, mosogatóképekre, hűtőszekrényekre és fagyasztókra lehet értékjegyeket lefoglalni.
Június 20-a és augusztus 19-e között bővített munkaidőben dolgoznak az útlevélosztályok alkalmazottai a sok igénylés miatt – közölte hétfőn a belügyminisztérium.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az Anghel Saligny országos közművesítési programról szóló, 2021/95-ös sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő jogszabályt.