A sportminisztérium illetékes bizottsága már jóváhagyta, ezért hamarosan aláírhatják az állami finanszírozásra vonatkozó szerződést a Román Kerékpárszövetséggel (FRC) – idézte kedden a sportszervezetet elnöklő Novák Károly Eduárdot az Agerpres.
A külhoni magyarság kulturális, nyelvi identitásának megerősítésében, a magyar nyelvű oktatás kiterjesztésében és a honosítás területén egyaránt kitűnő munkát végeztek a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor program ösztöndíjasai - értékelt Semjén Zsolt.
Magyarellenes hangvételű, Gheorghe Funar és C. V. Tudor szélsőségesen nacionalista kirohanásait idéző állásfoglalásban tiltakozik a Román Akadémia a javaslat ellen, hogy március 15. legyen hivatalos ünnep Romániában.
Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője kedden megerősítette, hogy egy Szíriában végrehajtott légicsapásban végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet „főmuftijával”. Ő irányította a külföldi harcosok toborzását, és gondoskodott a propagandáról.
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ között zajló tárgyalásokról szólva kijelentette, vannak dolgok, amiről nem lehet tárgyalni és az etnikai alapon szervezett autonómia elfogadhatatlan.
Sikerült kiharcolni a fizetésemelést két, gyógykezelésre berendezkedett szálloda alkalmazottai számára, így a beharangozott bukaresti tüntetés elmarad, ám most újabb létesítmények tulajdonosaival kezdenek tárgyalást ugyanebben a témában.
Makkai Sándor (1890–1951) erdélyi magyar író, református püspök életművét, egyházi, irodalmi és közéleti tevékenységét bemutató tárlat nyílik Brassóban, a Reménység Házában csütörtökön 19 órától.
A Szatmárnémeti Olimpia vezetőedzőjévé kedden kinevezett Selymes Tibor ütőképes labdarúgócsapatot tervez a következő szezonra.
A kétkamarás bukaresti parlament szerdai együttes ülésén szavaznak a képviselők és szenátorok arról a bizalmatlansági indítványról, amellyel a támogatás nélkül maradt, de távozni nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnököt akarja eltávolítani tisztségéből a szociálliberális kormánykoalíció.
Micsoda káosz, csillapíthatatlan hataloméhség, eszement erőfitogtatás, a parlamentben és a kormánypalotában eluralkodó politikai idiotizmus kellett ahhoz, hogy az RMDSZ az elmúlt bő másfél évtized legfontosabb megvalósításainak kapujába kerüljön!
A magyar huszár, a magyar tanya és az erdélyi Torockó épített öröksége is bekerült a hungarikumok gyűjteményébe a Hungarikum bizottság döntése értelmében; emellett a Magyar értéktár is bővült, öt tétellel – jelentette be Fazekas Sándor.
Merényletkísérlet miatt kiürítették Brüsszel főterét és a város egyik főpályaudvarát, egy robbanómellényt viselő támadót ártalmatlanítottak a helyi sajtó kedd esti első jelentései szerint. Az MTI a La Libre Belgique című napilap alapján arról számolt be, hogy szemtanúk egy robbanás, majd lövések hangját ha
Klaus Johannis államfő az RMDSZ és a román balliberális koalíció közötti tárgyalásokra utalva kijelentette: nem lehet alkudozni az etnikai alapú autonómiáról, ez ugyanis szerinte „nemkívánatos dolog" Romániában.
Az EU-tábort idén már egyfajta „edzőtáborként” szervezi meg a Miért, amelynek új elnöke más változásokat is tervez.
Számos kulturális rendezvénnyel várja az érdeklődőket a vasárnapig tartó nagyváradi Szent László Napok. A programsorozat keretében a városalapító lovagkirály legendájáról készült freskókat is meg lehet tekinteni egy fotókiállításon.
Hamarosan befejeződik Kolozsvár Főterének felújítása, a napokban ugyanis nekiláttak az északi oldal átalakításának, ahol külön sávot fognak kapni a tömegközlekedési járművek.
Nyugodtan garázdálkodik a székelyföldi portán a medve, háziállatokkal végez, a gazda ki sem mer menni az udvarra, és ha a 112-es sürgősségi számot hívja, azt a választ kapja: sajnálják, nem tudnak segíteni.
Látszólag nem zavarja az illetékes hatóságokat, hogy a vadtámadások egyre gyakoribbak a székelyföldi megyékben, az emberek pedig úgy érzik, magukra maradtak. A konkrét megoldásokra, úgy tűnik, még várni kell.