Fotó: Twitter/Amichai Stein
Merényletkísérlet miatt kiürítették Brüsszel főterét és a város egyik főpályaudvarát, egy robbanómellényt viselő támadót ártalmatlanítottak a helyi sajtó kedd esti első jelentései szerint. Az MTI a La Libre Belgique című napilap alapján arról számolt be, hogy szemtanúk egy robbanás, majd lövések hangját hallották.
2017. június 20., 22:582017. június 20., 22:58
2017. június 20., 23:422017. június 20., 23:42
A La Libre Belgique című napilap arról számolt be, hogy szemtanúk egy „Allahu Akbar!" (Allah a leghatalmasabb) kiáltást hallottak, majd egy robbanást és lövéseket. Sajtójelentések szerint a rendőrök meglőtték a támadót, aki súlyosan megsebesült, de nem halt meg.
A hatóságok azt közölték, hogy „ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet". A vonatközlekedést felfüggesztették a belga főváros központi pályaudvarán és több metróvonalat is lezártak. Pierre Meys, a brüsszeli tűzoltóság szóvivője megerősítette, hogy egy kisebb robbanás történt, további részleteket azonban nem közölt. Charles Michel belga kormányfő arra kérte az embereket, hogy kövessék a rendőrség utasításait.
Egy helyszínen lévő rendőr a dpa német hírügynökséggel közölte, hogy robbanást követően kiürítették a brüsszeli főpályaudvart, és a város főterét.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!