Ismét kaphatnak minisztériumi támogatást a kerékpárosok

Ismét kaphatnak minisztériumi támogatást a kerékpárosok

Novák Károly Eduárd (balról a harmadik) szerint végre felszabadultak

Fotó: Facebook

A sportminisztérium illetékes bizottsága már jóváhagyta, ezért hamarosan aláírhatják az állami finanszírozásra vonatkozó szerződést a Román Kerékpárszövetséggel (FRC) – idézte kedden a sportszervezetet elnöklő Novák Károly Eduárdot az Agerpres.

Krónika

2017. június 21., 12:562017. június 21., 12:56

A csíkszeredai sportvezető, mint ismeretes, kora tavasszal közölte lapunkkal, hogy közel állnak a számláik zárolását eredményező adóhátralékaik törlesztéséhez, ezért idén már számíthatnak a szaktárca három éven át nélkülözött pénzbeli támogatására. Egy későbbi közleményük alapján az adósságrendezéshez Novákék magántőkéjükkel is hozzájárultak, de szponzoraik is segítettek abban, hogy az adóhatóság végrehajtó intézkedése után fennmaradt összeget kifizessék.

„Most végre felszabadultunk, és nagyon örülök a viszonyunknak Marius Dunca sportminiszterrel.

Idézet
A tárca mintegy 387 ezer lejt hagyott jóvá idénre”

– nyilatkozta kedden, amikor a kerékpáros-világszövetség (UCI) Romániába látogató elnökével, Brian Cooksonnal tartott közös sajtótájékoztatót Bukarestben. Megjegyezte, ötszázezer lejt fizettek ki az adóhatóságnak, és összesen már csak 15 ezer lejt kell törleszteniük helyi hatóságoknak, a Brassói Sportközpontnak, a Vaslui megyei sportigazgatóságnak, valamint a Bihar és Hargita megyei rendőrségnek.

A paralimpiai bajnok közölte:

jövőre szeretné újjáéleszteni Románia Kerékpáros Körversenyét,

amelyet 2013 után a finanszírozási problémák miatt nem tudtak újra megrendezni. „Idén már nem lehet, mert túl késő van, de fontosnak tartom, hogy az Eurosport által közvetített, 2.1-es kategóriájú verseny legyen” – szögezte le Novák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ