MiG-29-esek nélkül maradt Szlovákia, miután az összeset átadta Ukrajnának

MiG-29-esek nélkül maradt Szlovákia, miután az összeset átadta Ukrajnának

Szlovákia már az összes – szám szerint 13 – MiG 29-es vadászgépét átszállította Ukrajnába – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák védelmi minisztérium közlésére hivatkozva hétfőn.

2023. április 17., hétfő

Már több mint négymillió ukrajnai menekült érkezett Romániába

Meghaladta a négymilliót az orosz invázió tavaly februári kezdete óta Romániába érkezett ukrajnai menekültek száma – jelentette be hétfőn a román határrendészet.

Már több mint négymillió ukrajnai menekült érkezett Romániába
2023. április 17., hétfő

„Rendkívül bizalomteljes, stratégiai viszony” – a kínai védelmi minisztert fogadta Putyin

Munkamegbeszélésen fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben Li Sang-fut, a kínai államtanács tagját, védelmi minisztert – közölte vasárnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

„Rendkívül bizalomteljes, stratégiai viszony” – a kínai védelmi minisztert fogadta Putyin
2023. április 17., hétfő

Az oroszok visszatérő tábornokkal, az ukránok olasz önjáró tarackokkal erősítenek a fronton

Minden bizonnyal visszatért az ukrajnai hadszíntérre Mihail Teplinszkij vezérezredes, az orosz légideszanthadtest (VDV) parancsnoka, azután, hogy januárban visszahívták onnan – közölte napi hírszerzési jelentésében a brit védelmi minisztérium.

Az oroszok visszatérő tábornokkal, az ukránok olasz önjáró tarackokkal erősítenek a fronton
2023. április 16., vasárnap

Krím, Erdély: revizionista propagandát kiált a román média egy magyar elemző megállapítása miatt

Revizionista propagandával vádolja egy budapesti újságíró és a román sajtó a Hír TV-t egy politológus kijelentése miatt, miszerint az oroszok hasonlóképpen éreznek a Krím-félsziget kapcsán, mint a magyarok Erdély iránt.

Krím, Erdély: revizionista propagandát kiált a román média egy magyar elemző megállapítása miatt
2023. április 15., szombat

Döntő összecsapást, az ukrajnai háború lezárását sürgeti az orosz zsoldosvezér

A Kreml-nek címzett írást a Bahmutban jelenleg is elkeseredett küzdelmet folytató orosz zsoldoscsapat vezetője, melyben a „különleges katonai művelet” lezárására, a megszerzett területek megvédésére és integrálására szólítja fel az orosz vezetést.

Döntő összecsapást, az ukrajnai háború lezárását sürgeti az orosz zsoldosvezér
2023. április 14., péntek

Orosz rakétatámadás során többen meghaltak Szlovjanszkban

Legkevesebb öt ember meghalt és 15 megsebesült pénteken egy orosz rakétatámadásban a Donyeck régióbeli Szlovjanszkban – közölte Pavlo Kirilenko helyi kormányzó a Telegram-oldalán.

Orosz rakétatámadás során többen meghaltak Szlovjanszkban
2023. április 14., péntek

Orbán Viktor arról, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Beruházási Bankból: ellehetetlenült a működése

A budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Banknak lehetett volna komoly szerepe a közép-európai gazdaságok fejlesztésében, de a háború óta világos volt, hogy a bank lehetőségei szűkülnek, a mostani szankciókkal „tönkre is tették” – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor arról, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Beruházási Bankból: ellehetetlenült a működése
2023. április 14., péntek

Orbán Viktor: ha világháború lesz, akkor atomháború lesz

Ha világháború lesz, akkor atomháború lesz – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyére figyelmeztetve pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor: ha világháború lesz, akkor atomháború lesz
2023. április 14., péntek

Jogerős: tizenöt évet kellene börtönben töltenie az egymilliárd dollár ellopásával vádolt moldovai oligarchának

A moldovai fellebbviteli bíróság csütörtökön megerősítette Ilan Șor, az ellenzéki Șorpárt vezetőjének tizenöt éves börtönbüntetését – közölte Maia Sandu moldovai elnök.

Jogerős: tizenöt évet kellene börtönben töltenie az egymilliárd dollár ellopásával vádolt moldovai oligarchának
2023. április 14., péntek

Nem sikerült bekeríteni Bahmutot – Románia Moldovával és Ukrajnával együtt ítélte el Oroszországot a brutális megszállásért

Nagyon súlyos, véres harcok folynak Bahmutért, ezért korai még az ostromlott város teljes bekerítéséről beszélni – jelentette ki Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat orosz alapítója.

Nem sikerült bekeríteni Bahmutot – Románia Moldovával és Ukrajnával együtt ítélte el Oroszországot a brutális megszállásért
2023. április 13., csütörtök

Kreml-válasz: a Fekete-tenger sohasem lesz a NATO tengere

A Fekete-tenger soha nem lesz a „NATO tengere”, helyette meg kell maradnia az együttműködés és a kölcsönhatás tengerének valamennyi part menti állam számára – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.

Kreml-válasz: a Fekete-tenger sohasem lesz a NATO tengere
2023. április 13., csütörtök

Médiumváltásra van szüksége az irodalomnak is – A Helikon folyóirat a Mikes Kelemen országos versenyen Gyergyóban

Lapszámbemutatóval, kiállítással, egyéb meglepetésekkel érkezett a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége Gyergyószentmiklósra, az országos irodalom tantárgyversenyre.

Médiumváltásra van szüksége az irodalomnak is – A Helikon folyóirat a Mikes Kelemen országos versenyen Gyergyóban
2023. április 13., csütörtök

Pszichiátrián kezelt fiatal nőt erőszakolt meg a gyanú szerint egy asszisztens a nagyváradi kórházban

Vizsgálatot indított a rendőrség és az ügyészség a nagyváradi megyei kórház pszichiátriai osztályának 52 éves asszisztense ellen, aki a gyanú szerint nemi erőszakot követett el egy 18 éves, pszichiátriai betegséggel kezelt nő ellen a kórházban.

Pszichiátrián kezelt fiatal nőt erőszakolt meg a gyanú szerint egy asszisztens a nagyváradi kórházban
2023. április 13., csütörtök

Veszélyes és nagyon veszélyes drogokkal kereskedő dílereket vett őrizetbe a DIICOT Kolozs megyei kirendeltsége

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt vett őrizetbe nyolc személyt a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT) Kolozs megyei kirendeltsége.

Veszélyes és nagyon veszélyes drogokkal kereskedő dílereket vett őrizetbe a DIICOT Kolozs megyei kirendeltsége
2023. április 13., csütörtök

Ukrán külügyminiszter: a Nyugatnak nem volt a Fekete-tengerrel kapcsolatos stratégiája, az oroszoknak viszont igen

Miközben a Nyugatnak nem volt következetes stratégiája a Fekete-tengerrel kapcsolatban, Oroszországnak mindig is volt egy agresszív és megtorló terve – jelentette ki csütörtökön Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

Ukrán külügyminiszter: a Nyugatnak nem volt a Fekete-tengerrel kapcsolatos stratégiája, az oroszoknak viszont igen
2023. április 13., csütörtök

Kijev: szó sincs róla, hogy Bahmut 80 százalékát elfoglalták volna az oroszok

Az ukrán hadsereg szóvivője tagadta és valótlannak nevezte szerdán azt az orosz állítást, hogy az orosz erők kezén van Bahmut város 80 százaléka.

Kijev: szó sincs róla, hogy Bahmut 80 százalékát elfoglalták volna az oroszok
2023. április 13., csütörtök

Budapesti székhelyű intézményt és magyar állampolgárt is szankcionált Washington az orosz kapcsolatok miatt

Az Egyesült Államok világszerte több mint ötven embert és intézményt sújtott büntetőintézkedéssel oroszországi kapcsolatai miatt, többek között a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankot (IIB) és Laszlóczki Imrét, az IIB magyar alelnökét.

Budapesti székhelyű intézményt és magyar állampolgárt is szankcionált Washington az orosz kapcsolatok miatt