Fotó: Youtube
Munkamegbeszélésen fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben Li Sang-fut, a kínai államtanács tagját, védelmi minisztert – közölte vasárnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
2023. április 17., 09:442023. április 17., 09:44
A TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint Putyin a találkozón, amelyen jelen volt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is, sikeresnek és sokrétűnek minősítette a Moszkva és Peking közötti katonai együttműködést.
„Úgy gondolom, hogy ez feltétlenül egyike azoknak a kulcsfontosságú irányoknak, amelyek erősíti kapcsolataink, az Oroszországi Föderáció és a Kínai Népköztársaság közötti viszony rendkívül bizalomteljes, stratégiai jellegét” – mondta.
Az orosz államfő kitért rá, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök márciusban Moszkvában tett látogatása idején is szó esett a katonai együttműködésről. Megjegyezte, hogy a kínai védelmi miniszter „meglehetősen nagy, jó munkaprogrammal” érkezett Oroszországba.
Az orosz védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy Kína új védelmi minisztere április 16-18-án Oroszországba látogat és hogy ez lesz első külföldi útja a posztra történt kinevezése után.
A tervek szerint a kínai vendég külön is találkozik majd orosz hivatali partnerével, akivel megvitatja majd a kétoldalú védelmi együttműködés helyzetét és kilátásait, valamint a globális és regionális biztonság aktuális kérdéseit.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!