Stoltenberg szerint Putyin nem győzhet, a NATO támogatásával Ukrajna képes eredményeket elérni

Stoltenberg szerint Putyin nem győzhet, a NATO támogatásával Ukrajna képes eredményeket elérni

A nemrég megkezdett ukrán ellentámadás mutatja, hogy Kijev képes visszafoglalni területeket, ami azt bizonyítja, hogy a szövetségesek katonai támogatása változást hoz a harctéren – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön Brüsszelben.

2023. június 15., csütörtök

Kisebb ukrán sikereket ugyan hozott az ellentámadás, de a neheze csak most következik

A kijevi ellentámadás igazi próbája még csak most következik – mutat rá a Reuters hírügynökség elemzésében, amelyet egy hétig tartó heves harcok után tett közzé.

Kisebb ukrán sikereket ugyan hozott az ellentámadás, de a neheze csak most következik
2023. június 14., szerda

A Krím „nem közömbös” lakosainak segítségével foglalnák vissza a félszigetet az ukránok

Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága azzal a felhívással fordult az Oroszország által még 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím félsziget lakosaihoz, hogy nyújtsanak segítséget az ukrán hadseregnek a terület felszabadításához.

A Krím „nem közömbös” lakosainak segítségével foglalnák vissza a félszigetet az ukránok
2023. június 14., szerda

Moszkva szerint 7500 katonát veszítettek az ukránok az ellentámadás óta, utasokkal tele kisbuszt lőttek az oroszok

Sikertelen támadási kísérleteket tett az ukrán hadsereg az elmúlt nap folyamán a donyecki régió déli részén, Zaporizzsja megyében és Donyeck körzetében, ám élőerőben és hadfelszerelésben egyaránt jelentős veszteségeket szenvedtek Moszkva szerint.

Moszkva szerint 7500 katonát veszítettek az ukránok az ellentámadás óta, utasokkal tele kisbuszt lőttek az oroszok
2023. június 14., szerda

Washington újabb több százmilliós katonai támogatást nyújt Ukrajnának, Putyin „egészségügyi kordonról” fantáziál

Miközben a délkelet-ukrajnai Odesszában többen is meghaltak egy orosz rakétatámadás következtében, Washington újabb katonai támogatást jelentette be Kijev számára.

Washington újabb több százmilliós katonai támogatást nyújt Ukrajnának, Putyin „egészségügyi kordonról” fantáziál
2023. június 13., kedd

Újabb holttestet találtak a kahovkai gát felrobbantása nyomán vízzel elárasztott területen, veszélyben az élelmiszerbiztonság

Egy újabb, kilencedik holttestre bukkantak a Herszoni területen, miután megsemmisült a kahovkai vízerőmű zsiliprendszere, és a térséget elárasztotta a víz – számolt be kedden a helyi katasztrófavédelem.

Újabb holttestet találtak a kahovkai gát felrobbantása nyomán vízzel elárasztott területen, veszélyben az élelmiszerbiztonság
2023. június 13., kedd

Halálos orosz rakétatámadás Ukrajnában, Moszkva az orosz erők ellentámadásáról számolt be

Halálos áldozatokat követelt egy orosz rakétatámadás keddre virradóra Ukrajnában, a dnyipropetrovszki régióban található Krivij Rihben.

Halálos orosz rakétatámadás Ukrajnában, Moszkva az orosz erők ellentámadásáról számolt be
2023. június 12., hétfő

Újabb települést foglaltak vissza az ukránok, nagyhatótávolságú fegyverekkel támadnak az oroszok

Az ukrán hadsereg visszafoglalta a negyedik települést is az orosz erőktől a Donyeck megyében indított ellentámadásban – közölte az ukrán védelmi miniszter helyettese hétfőn.

Újabb települést foglaltak vissza az ukránok, nagyhatótávolságú fegyverekkel támadnak az oroszok
2023. június 12., hétfő

Üzemcsarnokot korszerűsít a kudzsiri fegyvergyár, hogy jobb körülmények között gyárthasson NATO-kompatibilis lőszereket

Üzemcsarnokot korszerűsít a kudzsiri fegyvergyár, hogy megfelelő körülmények között fokozhassa a NATO-kompatibilis lőszerek gyártását.

Üzemcsarnokot korszerűsít a kudzsiri fegyvergyár, hogy jobb körülmények között gyárthasson NATO-kompatibilis lőszereket
2023. június 12., hétfő

Drámaian nőtt az atomfegyver bevetésének kockázata a szakértő szerint

Az ukrajnai háború és a világ biztonsági helyzetének általános romlása miatt az atomfegyverrel rendelkező államok növelik nukleáris arzenáljaikat – tudatta hétfőn közzétett jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

Drámaian nőtt az atomfegyver bevetésének kockázata a szakértő szerint
2023. június 12., hétfő

További Leopardokat kér Ukrajna Németországtól, Kijev szerint a német harckocsik „aranyat érnek”

Még több Leopard 2 típusú harckocsira van szüksége Ukrajnának Németországtól az orosz támadás elleni védekezéshez – mondta Andrej Melnyik ukrán külügyminiszter-helyettes a Der Tagesspiegel című német lap hétfői számában.

További Leopardokat kér Ukrajna Németországtól, Kijev szerint a német harckocsik „aranyat érnek”
2023. június 12., hétfő

Kijev szerint az oroszok újabb gátat robbantottak fel, zajlik az ukrán ellentámadás

Az orosz erők felrobbantottak egy gátat Donyeck megyében, a Mokri Jali folyónál, ami áradásokat okozott a folyó mindkét partján – közölte Valerij Serseny, a délkeleti országrészben szolgálatot teljesítő ukrán erők szóvivője.

Kijev szerint az oroszok újabb gátat robbantottak fel, zajlik az ukrán ellentámadás
2023. június 09., péntek

Putyin is megerősítette az ukrán támadás megkezdődését, „mély benyomást keltettek” benne a veszteségi statisztikák

Megkezdődött az ukrán támadás, amit az is bizonyít, hogy Kijev bevetette a stratégiai tartalékokat – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szocsiban újságíróknak.

Putyin is megerősítette az ukrán támadás megkezdődését, „mély benyomást keltettek” benne a veszteségi statisztikák
2023. június 09., péntek

Oroszország átadott Budapestnek 11 kárpátaljai magyar hadifoglyot, Kijev méltatlankodik

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a kijevi magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét azzal összefüggésben, hogy Oroszország átadott Magyarországnak tizenegy, kárpátaljai magyar nemzetiségű, ukrán állampolgárságú hadifoglyot.

Oroszország átadott Budapestnek 11 kárpátaljai magyar hadifoglyot, Kijev méltatlankodik
2023. június 09., péntek

Egyértelmű jelzés Moszkvának: Svédország már a csatlakozása előtt beengedi a NATO csapatait

Svédország engedélyezni fogja, hogy a NATO csapatokat állomásoztasson területén, még azelőtt, hogy a skandináv ország hivatalosan csatlakozna a védelmi szövetséghez – közölte pénteken a svéd miniszterelnök és a svéd védelmi miniszter.

Egyértelmű jelzés Moszkvának: Svédország már a csatlakozása előtt beengedi a NATO csapatait
2023. június 09., péntek

Péntekre virradóra ismét légitámadást indított Oroszország Ukrajna ellen

Oroszország újabb légicsapást mért Ukrajnára éjjel, a robotrepülőgépek és drónok együttes támadásának egy halálos áldozata és sebesültjei is vannak – közölték az ukrán hatóságok pénteken.

Péntekre virradóra ismét légitámadást indított Oroszország Ukrajna ellen
2023. június 09., péntek

Újabb Schengen-fiaskó: pipa. Román-magyar viszony tovább rontása: pipa

Mostanra már szokásos ügymenetté vált, hogy Románia minden kínálkozó alkalmat elmulaszt a schengeni csatlakozásra.

Újabb Schengen-fiaskó: pipa. Román-magyar viszony tovább rontása: pipa
2023. június 09., péntek

Oroszország ellenséges lépésnek tekinti a bukaresti nagykövetség munkatársainak kiutasítását, és válaszlépést ígér

Nem hagyja szó nélkül Oroszország, hogy Románia csütörtökön bejelentette: kiutasítja a bukaresti orosz nagykövetség munkatársainak jelentős részét.

Oroszország ellenséges lépésnek tekinti a bukaresti nagykövetség munkatársainak kiutasítását, és válaszlépést ígér