Dutka Ákos költő, publicista írásaiban a századelő Nagyváradjának, a Holnap városának állított méltó emléket
Fotó: Szigligeti Színház/Facebook
Emlékestet tart Dutka Ákos (1881-1972) költő, publicista, szerkesztő, a modern magyar poézis egyik úttörője, a Holnap antológiák megbecsült tagja tiszteletére az Újvárad folyóirat és a Szigligeti Színház pénteken 18 órától Nagyváradon.
2023. január 26., 17:372023. január 26., 17:37
Boka László nagyváradi születésű irodalomtörténész kezdeményezte az eseményt, amelynek keretében a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában ünnepi ülésszakot tartanak. A szervező az Újvárad folyóirat és kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület, szakmai partnerségben a Szigligeti Tanoda Egyesülettel. Az est során két, vetítéssel színesített előadásra, valamint egy kerekasztal-beszélgetésre kerül sor.
Az est végén a résztvevők koszorút helyeznek el a Holnapos szoborcsoportnál. A rendezvény díszvendége Dr. Ilia Mihály irodalomtörténész, címzetes egyetemi tanár, a kerekasztal-beszélgetést Szűcs László, az Újvárad főszerkesztője vezeti. A rendezvényen előadóként részt vesz dr. Borbás Andrea irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa, Boka László irodalomtörténész, az ELTE bölcsészettudományi kara Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Partiumi Keresztény Egyetem docense.
Amint a szervezők közleményükben emlékeztetnek, ötven éve, 1972 december 27-én hunyt el Dutka Ákos. A költő, publicista az első világháború végén Budapestre költözve a Külügyminisztérium sajtóelőadója volt, később a Friss Újság felelős-, majd főszerkesztője, a német orientáció és a náci bevonulás ellenzője, az 1956-os forradalom egyik első köszöntője. Hosszú életútja alatt mindvégig megmaradt szülővárosa poétájának, két prózai visszaemlékezése is a századelő Nagyváradjának, a Holnap városának állított méltó emléket.
Vegyes érzéseket keltett a nézőben a 125 éve született Tamási Áron Csalóka szivárvány című darabjából készült előadás, amelyet a hétvégén mutattak be a nagyváradi Szigligeti Színházban.
A kulturális kisajátítás „bűneként” lehet tekinteni arra, hogy forrásmegjelölés nélkül használt fel kalotaszegi hímzésmintát a spanyol Mango divatmárka – állapította meg a Krónikának Újvári Dorottya művészettörténész.
Kortárs magyar darabot, Egressy Zoltán Portugál című művét mutatja be románul a bukaresti Bulandra Színház.
Nyolc év szünet után jelentkezett egyéni tárlattal a városában Siska-Szabó Hajnalka aradi festőművész és rajztanár.
Feltűnt a láthatáron, mégpedig nagyon látványos előzetessel Ridley Scott mestermunkának ígérkező, új nagy eposza, a Gladiátor 2.
Felejthetetlen klasszikusokat is vetítenek a 24. Filmtettfeszten – közölték az október 2. és 6. között Kolozsváron és még 16 erdélyi településen tartandó szemle szervezői.
Olyan gazdag Janovics Jenő életműve – amelynek nagyon is be kellene kerülnie a köztudatba –, hogy nemcsak színházi előadásnak, hanem filmnek is kellene születnie róla.
Fontos, hogy a román színházi szakma is megismerje erdélyi magyar társulatok munkáját, így nemcsak Budapest, hanem Bukarest felé is nyit az öt erdélyi magyar társulatot tömörítő Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN).
Énekművészeket, karmestert, balettművészt, hangszerművészt és műszakos munkatársat is díjazott a Kolozsvári Magyar Opera.
Szeptember 27–29. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot. Nagyvárad idén is bekapcsolódik a népszerű rendezvénybe.
Bukarestben, a Liszt Intézetben nyílik kiállítás Soó Zöld Margit 2022-ben elhunyt kolozsvári művész alkotásaiból.
szóljon hozzá!