Lemondásra szólította fel Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelőt és Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest Biró Zsolt. Az MPP elnöke a volt oktatási miniszter álláspontjára hivatkozva azt állítja: a tanfelügyelőség diszkriminálja a magyar diákokat.
Az óvónői és a tanítói állásokért folyt a legnagyobb versengés a szerdán lezajlott pedagógusi versenyvizsgán. Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő a Krónikának elmondta: a probléma az, hogy évente jóval többen végeznek, mint ahány állás felszabadul.
Egyre ritkábban fordul elő, hogy a későbbi munkavállalás fejében a gyógyszertárak állják a patikushallgatók tandíját. Az érintettek szerint a szakma telítődött, már nem kell „vadászni” a gyógyszerészekre.
Noha a tanügyi törvény 2011 óta garantálja, csak most nyílt lehetőség a magyar nyelvű erdélyi pedagógus-továbbképző központ létrehozására, az illetékesek szerint pedig a tényleges munka elkezdéséig még éveket kell várni.
Szeptember elején vitatja meg a Kolozs megyei tanfelügyelőség, hogy van-e lehetőség a Kolozsvár melletti Györgyfalván egy második magyar nyelvű óvodai csoport létrehozására. Ennek érdekében a szülők több kérvényt is benyújtottak.
Visszaküldte a parlamentnek újraelemzésre a duális szakképzést szabályozó törvénymódosító javaslatot Klaus Johannis államfő, aki szerint a Romániában újnak számító képzési formának „számos negatív hatása” lehet az oktatási folyamat minőségére nézve.
Az egyetemi hallgatók a nyári vakáció idején is részesülnek ösztöndíjban – tájékoztatott hétfőn Liviu Pop tanügyminiszter.
Az önkormányzati ingatlanok és telkek hiánya jelenti a bölcsődeépítés egyik legnagyobb akadályát Kolozsváron. Holott nagy szükség lenne ezekre: Oláh Emese alpolgármester szerint a mostani helyek kétszeresére lenne igény. Székelyföldön is rendszeres a túljelentkezés.
Református óvodát építenek Krasznán, ahol a demográfiai adatok alapján növekszik a közösség, így nagy szükség lesz az új létesítményre.
A kisgyerekeket is bevonná moldvai oktatási programjába a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, hogy a lurkók még a szótárrobbanás előtt, első nyelvként sajátíthassák el a magyart. A csángóföldi oktatók szerint ez lassíthatná a nyelvváltás folyamatát.
Miközben Kolozsváron immár gyakorlatba ültetik, hogy az iskoláknak vakációban is nyitva kell tartaniuk a sportpályákat, Kovászna megyében a tanfelügyelőség továbbra is csak javasolni tudja a gyermekbarát intézkedést a tanintézeteknek.
Néhány nap múlva elkezdődnek a beiratkozások a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán, összesen 180 helyet hirdetnek meg – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja.
Az üzleti, a közigazgatási és a jogi szakokon végzett a legtöbb egyetemista 2016-ban az ország állami és magánkézben levő felsőoktatási intézményeiben – derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adataiból.
Felülnézetből már maga az bizakodásra ad okot, hogy a tantervek megvannak, és akár kész lesznek a tankönyvek, akár nem, ősszel a magyar ötödikeseknek már nem a románok számára írt anyag első leckéjén, a nehéz Mircea Eliade-szövegen kell átrágniuk magukat.
Új tankönyvek nélkül is a speciális tanterv alapján fogják tanulni ősztől a román nyelvet az ötödikes magyar diákok, akik ugyanakkor már differenciált tételekből vizsgáznak, ezért is lenne fontos, ha a kiadványok időben elkészülnének – mondta a Krónikának Kovács Irén Erzsébet nemrég kinevezett oktatási államtitk&
Óvodai foglalkozásokat szerveznek nyáron több mint háromszáz kolozsvári gyerek számára, a kincses városban tizenhét szakképzett óvónő várja hét helyszínen, tizenkilenc csoportban a kicsiket.
Közzétette az oktatási minisztérium a képességfelmérő vizsgák végleges eredményeit honlapján. Országos szinten a vizsgázó tanulók 76,9%-a kapott átmenő jegyet.
Húsz évre a nagyváradi önkormányzatnak engedte át egyik belvárosi épületét a Bihar Megyei Tanács. A Körös utcai épületet az eddig visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működő Szacsvay Imre Általános Iskola használhatja.