Fotó: Prázsmári Tímea
Tiltakozik a Fidesz „a keresztényüldözés román hatósági változata" ellen – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának kormánypárti elnöke szerdán Budapesten, a megszűnés határára juttatott marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében tartott sajtótájékoztatóján.
2017. szeptember 06., 17:512017. szeptember 06., 17:51
2017. szeptember 06., 18:242017. szeptember 06., 18:24
„Az a fajta hatósági vegzatúra, amellyel egy egyházi intézményt sújt a román állam, kimeríti a keresztényüldözés szofisztikált formájának kategóriáját” – fogalmazott Németh Zsolt, aki üdvözölte, hogy szerda délután Marosvásárhelyen tüntetést tartanak az iskola védelmében. Elismerően szólt arról is, hogy a szülők és a diákok kitartóan lépnek fel alapvető jogaik védelmében, a történelmi egyházak, az érdekképviseleti és politikai szervezetek, az erdélyi magyarság pedig egységesen tiltakozik.
Szavai szerint a román államhatalom a korrupcióellenes ügyészség (DNA) révén immár egy éve megfélemlíti a sokat szenvedett marosvásárhelyi magyar közösséget, „a legsötétebb diktatúra eszközeit” alkalmazzák. A kormánypárti politikus bátorította a magyar diplomáciát, hogy a két- és többoldalú fórumokon fokozza a nyomást Románia irányába, különösen a Vatikán, az Egyesült Államok, az Európai Unió és az Európa Tanács csatornáin keresztül.
A külügyi bizottság elnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese fontosnak nevezte, hogy Románia tartsa tiszteletben az egyházi oktatáshoz való jogot, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kötelezettségét, valamint a vallásszabadság jogának zavartalan gyakorlását.
Németh Zsolt bízik abban, hogy Románia minél szélesebb közvéleménye – beleértve a román ortodox egyházat is – felismeri „a nyilvánvaló jogtiprást”, hangot ad a katolikus magyar közösséggel való keresztény szolidaritásának, és elítéli a megfélemlítés légkörének kialakítását.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
szóljon hozzá!