„Nem a házi feladat nincs meg, hanem az iskola” – tüntetés Marosvásárhelyen

Jakubinyi György Márton Áron püspököt idézve úgy fogalmazott: „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez Istentől nyertünk jogot” •  Fotó: Boda L. Gergely

Jakubinyi György Márton Áron püspököt idézve úgy fogalmazott: „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez Istentől nyertünk jogot”

Fotó: Boda L. Gergely

A Románia alkotmányában garantált, illetve a római katolikus egyházi törvénykönyvben is megfogalmazott szabad iskolaválasztási jogra hivatkozott Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke szerdán a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium megmentéséért tartott tüntetésen.

Szucher Ervin

2017. szeptember 06., 19:082017. szeptember 06., 19:08

2017. szeptember 06., 19:302017. szeptember 06., 19:30

Jakubinyi a több ezres tömeg előtt magyar és román nyelven is felolvasott beszédében úgy fogalmazott: az anyaszentegyház „az igazságot rendszerint nem az utcákon és tereken, hanem templomaiban és – ha szükséges – a törvényszéken keresi”,

most azonban kénytelenek utcai megmozdulás formájában felhívni a figyelmet a kialakult helyzetre.

Az érsek rámutatott: az egyházi iskola alapítása kiemelt fontossággal bír számukra, az ország alkotmánya értelmében ugyanakkor Románia is értéknek tekinti a felekezeti tanintézetek újraindulását, két évvel a vásárhelyi katolikus gimnázium ismételt létrehozása után mégis akadályozza annak működését.

„Mi csak azt kérjük, amit 2014 elején is megfogalmaztunk: a törvényes keretek betartásával működhessen egyházi iskolánk. Az az iskola, amelyet szabadon választottak, választanak a szülők, amely iskolában biztosítva látják gyerekeik megfelelő nevelését” – hangsúlyozta Jakubinyi.

Hozzátette:

bíznak benne, hogy a kormány „nem fog elmenni annak a közösségi akaratnak folyamatos és most is történő kinyilvánítása mellett, hogy ennek az iskolának működnie kell”.

Jakubinyi Márton Áron püspököt idézve úgy fogalmazott: „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez Istentől nyertünk jogot”.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Az iskola diákságának üzenetét Nagy Henrietta 12. osztályos diák tolmácsolta, rámutatva arra, hogy miközben más tanintézetekben tanuló társaik a hétfői tanévkezdésre készülnek, ők nem tudják, lesz-e egyáltalán iskolájuk.

Idézet
Az elmúlt évben kicsit felnőttünk, korábban, mint szerettük volna”

– jelentette ki a diáklány, hozzátéve, nem azért aggódtak, hogy nincs meg a házi feladat, hanem, hogy nincs meg az iskola. Kifejtette, nem értik, miért a diákokon csattan ez az egész, elegük van a csúfolkodásból, abból, hogy diáktársaikat kihallgatják.

„Tanulni szeretnénk, de nem polgári jogot, közigazgatási alapokat és alkotmányelméletet” – üzente a diáklány, akinek beszédét többször is hangos taps szakította félbe. Hozzátette, az érettségire szeretnének készülni, és nem az iskola bezárására. „Olyan ez az egész, mint egy büntetés, amely soha nem ér véget” – jelentette ki, hozzátéve,

azt sem tudják, miért kapják a nyaklevest, kinek ártott ez a 400 diák, kinek szúrja a szemét?

Mint mondta, az elmúlt évben sokszor hallották a biztatást, hogy ne féljenek, de közben azt látják, tanáraik, szüleik is félnek. „Félünk, de nem fogunk visszalépni, iskolába akarunk járni, a mi iskolánkba! Nem hagyjuk az iskolát!” – zárta beszédét a diáklány.

Ezt követően a szülők képviselője olvasta fel az elmúlt hét tüntetéssorozatára fogalmazott kiáltványt, melyben az iskola helyzetének rendezését kérik. A kiáltványban a Római Katolikus Teológiai Líceum szülői közössége kifejezi: elegük van a hárításból, a hazugságból, a halogatásból, elegük lett abból, hogy az oktatási miniszter, a prefektus és a tanfelügyelő egymásnak ellentmondó cselekedeteket és kijelentéseket tesz, félrevezetve diákokat, szülőket, tanárokat és az egyház képviselőit.

„Becsapva érezzük magunkat, mert senki nem tájékoztatott a tanfelügyelőségi határozattal kapcsolatos perek végkimeneteléről. Mégis erre hivatkozva az oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy a Maros megyei tanfelügyelőségnek fel kell oszlatnia iskolánkat” – szerepel a dokumentumban. A szülők közölték, elegük van a bizonytalanságból, abból, hogy az iskola helyzete három nappal a tanévkezdés előtt is tisztázatlan, miközben a szülők jóhiszeműen íratták gyermekeiket olyan osztályokba, amelyeket hivatalosan az oktatási minisztérium jóváhagyásával hirdettek meg.

„A szülők tudatos döntése az volt, hogy gyermekeink jövőjét ebben az iskolában alapozzuk meg, amely a keresztény értékrendből fakadó, jellemformáló, emberi tartást és gerincességet biztosító közösség” – állapítja meg a kiáltvány. A szülői közösség felszólítják az illetékes intézményeket, hogy azonnali hatállyal korrigálják a hiányosságokat, hibákat, biztosítsák gyermekeiknek az alkotmánynak megfelelően a tanuláshoz való jogot.

Követelik a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének tisztázását, a tanügyminisztertől a kialakult helyzet azonnali megoldását; céljuk az, hogy a tanügyi tárca kormányrendelet vagy miniszteri rendelet formájában rendezze az iskola ügyét. Követelik továbbá, hogy a tanügyminiszter hosszabbítsa meg a megbízott iskolaigazgató mandátumát, biztosítsa a tanárok további alkalmazását és az oktatás zavartalan működését. „Kiállunk a Marosvásárhelyi Katolikus Teológiai Líceumért, kiállunk Erdély minden magyar iskolájáért. Nem hagyjuk, hogy gyermekeink jövőjéből csúfot űzzenek! Ne hagyjuk az iskolát!” – szögezi le a marosvásárhelyi kiáltvány.

Az esemény zárásaként a magyar történelmi egyházak képviselői mondtak áldást az iskola és a magyar közösség jövőjéért, majd a jelenlévők együtt mondták el Reményik Sándor Templom és iskola című versét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon