A nép ügyvédjétől kér jogorvoslatot a marosvásárhelyi katolikus iskola diákságát ért jogsértésekre a Civilek a katolikus iskoláért mozgalom, mely a cikluskezdő osztályokba jelentkezők listáját is eljuttatja a minisztériumba.
A kormány ígéretei szerint a tanügyi alkalmazottak jövő évben két részletben összesen 25–30 százalékos nettó béremelésben fognak részesülni. Úgy tűnik, a szakszervezetek egyelőre elégedettek a kilátásokkal.
Országos hír lett abból, ahogy az egyik kórházban egy idős nő rosszul lett, miközben a sorukra várakozók közt üldögélt.
Tüntetésbe kezdtek pénteken a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szülei amiatt, hogy három héttel a tanévkezdés előtt továbbra is rendezetlen az iskola helyzete.
Tiltakozó akciókkal fenyegetőzik a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), ha a kormány nem oldja meg a közoktatásban dolgozók gondjait.
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének vezetői a kormányhivatalban tartott találkozón arra hívták fel Mihai Tudose miniszterelnök figyelmét, hogy a kabinet által beharangozott tanügyi béremelések az ígéretekhez képest kisebb mértékűek lesznek.
A helyi termelők előnybe részesítését, a térségek hagyományainak figyelembevételét javasolta a Hargita megyei önkormányzat a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének egy sürgősségi kormányrendelet kapcsán, amely a diákok élelmezésére vonatkozik.
Nagyon úgy tűnik, visszafele forog az idő: a görög mitológia teremtéstörténetének kezdetén mindent uraló Káosz tér vissza a hazai oktatásba.
Mintegy 26 000 iskolaépület van az országban, ezek 10%-a nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Cătălin Chircă, az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) szóvivője.
Szeptember 11-én kerül közvitára a tankönyvtörvény tervezete, jelentette ki Liviu Pop oktatási miniszter. A tárcavezető szerint egyelőre semmi nincs „kőbe vésve” az új jogszabály kapcsán.
Az ötödikeseket kivéve minden tankönyv az iskolákban van – jelentette ki pénteken Liviu Pop tanügyminiszter a kormányülés kezdetén.
A Maros megyei törvényszék első fokon érvénytelenítette a Maros megyei tanfelügyelőség határozatát, amely megtiltotta a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumnak, hogy tagozatkezdő osztályokat indítson ősztől.
Könnyített feltételekkel, interjú alapján foglalhatók el a júliusi iskolaigazgatói versenyvizsga nyomán üresen maradt vezetői állások a tanintézetekben. A mandátum azonban csak egy évre szól.
Pénzjutalommal díjazza a kormány azokat a tanulókat, akik 10-es végső jeggyel tették le a képességvizsgát vagy az érettségit – közölte az Agerpres hírügynökséggel szerdán a kormány.
Liviu Pop tanügyminiszter szerdán bejelentette, hogy kiadott egy rendeletet, amely értelmében szerdától minden oktatási segédanyag érvényét veszti. A miniszter azzal indokolta döntését, hogy 2002 óta nem vizsgálták felül ezeket.
Liviu Pop oktatásügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy véglegesítik a délutáni oktatás módszertanát.
Elég komolyan megkavarta a közbeszédet a tanügyminiszter hajmeresztő ötlete, a torna- és az osztályfőnöki órákon használatos tankönyvek bevezetése.
Liviu Pop oktatási miniszter szerint a tankönyvekre – beleértve a testneveléstankönyvet is – már azelőtt kiírták a versenytárgyalást, hogy ő átvette volna az oktatási tárca vezetését, és az eljárást nem lehet leállítani.