Azonos ágon szerepel majd Románia és Magyarország női kézilabda-válogatottja az idei franciaországi Európa-bajnokságon, ezért a csoportkörből való továbbjutásuk esetén a középdöntőben találkozhatnak először a november 29. és december 16. között rendezendő eseményen.
A magyar versenyzők 15 érmet, hat aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a vasárnap zárult belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon, s ezzel az éremtáblázat élén zártak. Az olimpiai számokat tekintve 3-3-2 a dobogós mérleg.
A magyar versenyzők három aranyérmet, egy ezüstöt és egy bronzot szereztek vasárnap délelőtt a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság 500 méteres döntőiben.
A jobbátlövő Nagy László szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott azt a játékot kapta Szlovénia csapatától, amire készült a szombat esti győztes világbajnoki selejtező előtt.
A nemzetközi rögbiszövetség fellebbviteli bizottsága helybenhagyta a Románia ellen alapfokon kiszabott pontlevonásokat Sione Faka’osilea szerepeltetése miatt, ezért a felnőttválogatott – történetében először – lemarad a világbajnokságról.
Sorozatban harmadszor a Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, mivel a 2017/18-as szezon szombati döntőjében, Kijevben 3-1-re legyőzte a Liverpoolt.
A Román Rögbiszövetség (FRR) nem hagyja annyiban, hogy a nemzetközi sportági szervezet kizárta a válogatottat a 2019-es világbajnokságról: az FRR megfellebbezi a fegyelmi bizottság döntését.
A Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) álláspontja szerint nem reális felvetés, hogy Bécs és Budapest közösen rendezhet elitvilágbajnokságot 2023-ban.
Az AS Róma labdarúgócsapata szerdán este 4-2-re legyőzte a vendég Liverpoolt a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, de így is az angol együttes ünnepel, hiszen az első meccsen 5-2-re verte olasz riválisát.
A címvédő Real Madrid jutott be elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe, mivel idegenbeli győzelmét követően kedden döntetlent játszott otthon a Bayern Münchennel.
A Bayern München a Real Madriddal, a Liverpool pedig az AS Rómával mérkőzik meg a Bajnokok Ligája elődöntőjében – derült ki a pénteki nyoni sorsoláson.
A magyar férfi kézilabda-válogatott Oroszország, Szlovákia és Olaszország csapatával került azonos csoportba a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének csütörtöki trondheimi sorsolásán.
Ahogyan arra számítani lehetett, újfent a svéd Per Johanssonra bízzák a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatának szakmai irányítását.
Lehetséges, hogy a Dinamo stadionjának újjáépítését nem fejezik be a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság rajtjáig, ezért a kormány vésztervet is közölt a másik három stadion látványtervének hétfői bemutatásán.
Megteremti a jogi keretet a családon belüli erőszak elleni fellépéshez és a prevencióhoz a kormány által a hónap elején elfogadott, a szenátus asztalán levő törvénytervezet, de a gyakorlatba ültetéshez komoly anyagi és emberi erőforrásokra lesz szükség.
Tapasztalt játékosokra épít Románia a kedden kezdődő teremlabdarúgó-Európa-bajnokságon, ahol szerdán Portugália (19 óra), pénteken pedig Ukrajna (21.45) lesz az ellenfele a C csoportban.
Hősként ünneplik a spanyolok Sterbik Árpádot, miután férfi kézilabda-válogatottjuk megnyerte az Európa-bajnoki döntőt vasárnap este Zágrábban, a vajdasági születésű kapust pedig a mérkőzés legjobbjának (MVP) választották.
Legalább hat mérkőzést szeretne játszani az Európa-bajnokságon az „új időszámításba lépő” magyar férfi kézilabda-válogatott.