Fotó: UEFA
A Bayern München a Real Madriddal, a Liverpool pedig az AS Rómával mérkőzik meg a Bajnokok Ligája elődöntőjében – derült ki a pénteki nyoni sorsoláson.
2018. április 13., 14:202018. április 13., 14:20
2018. április 13., 16:422018. április 13., 16:42
Az első mérkőzéket április 24-én és 25-én rendezik Münchenben, illetve Liverpoolban, a visszavágókat pedig május elsején és 2-án esedékesek. A döntőnek Kijev ad otthont május 26-án.
A BL történetében először fordul elő, hogy a négy topliga egy-egy képviselője mérkőzik meg a legjobb négy között.
amelynek örökmérlege teljesen kiegyenlített, mindkét csapat 11 alkalommal nyert két döntetlen mellett, a spanyolok 37, a németek 36 gólt szereztek. Tavaly a negyeddöntőben találkozott egymással a két sztárcsapat, az első felvonáson, Münchenben 2-1-re, majd a visszavágón hosszabbítás után 4-2-re nyert a Real Madrid, Cristiano Ronaldo a két mérkőzésen öt gólt szerzett.
A német bajnok Bayern a sorsolás közben jelentette be, hogy a következő idénytől Niko Kovac lesz a vezetőedző Jupp Heynckes helyett. A horvát tréner jelenleg az Eintracht Frankfurtot készíti fel.
A Liverpool és az AS Roma játszotta a BL elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupája 1984-es döntőjét, az olaszok hazai pályán végül büntetőkkel elbukták a trófeát. Érdekesség, hogy a Vörösök legveszélyesebb támadója, a Premier League- és az európai góllövőlistát – utóbbit Lionel Messivel holtversenyben – is vezető Mohamed Szalah tavaly még a Romát erősítette.
Az első mérkőzéseket április 26-án rendezik Marseille-ben és Londonban, a visszavágókat május 3-án játsszák Salzburgban és Madridban.
A francia és az osztrák csapat ősszel azonos csoportban szerepelt az EL-ben – emlékeztet az MTI. Salzburgban a házigazdák győztek az izraeli Munas Dabbur találatával, Marseille-ben pedig gól nélküli döntetlent játszottak.
Az Arsenal és az Atlético eddig csak egyszer találkozott egymással: 2009 nyarán az Emirates Cup elnevezésű felkészülési tornán a házigazda angol csapat nyert 2-1-re, mivel Andrej Arsavin duplájára csak Pacheco tudott válaszolni.
Az EL döntője május 16-án lesz Lyonban. A második számú európai kupasorozat győztese a következő idényben a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!