Az éremtáblázat élén zártak a hat Eb-aranyat ünneplő magyar kajak-kenusok Belgrádban

Az éremtáblázat élén zártak a hat Eb-aranyat ünneplő magyar kajak-kenusok Belgrádban

Kozák Danuta, a magyar csapat legeredményesebb versenyzője mutatja két arany és egy ezüstérmét

Fotó: MTI

A magyar versenyzők 15 érmet, hat aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a vasárnap zárult belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon, s ezzel az éremtáblázat élén zártak. Az olimpiai számokat tekintve 3-3-2 a dobogós mérleg.

2018. június 10., 23:002018. június 10., 23:00

Az első döntős napon, szombaton egy győzelmet aratott Hüttner Csaba szövetségi kapitány válogatottja, az 500 méteres női kajaknégyes – Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra – állhatott fel a dobogó tetejére, így a tavalyi évet anyai örömök, illetve sérülés miatt kihagyó Kozák és Kárász is sikeresen tért vissza a nemzetközi porondra.

A két K-1 1000 méteres számban egyformán ezüstérmet szereztek a magyarok Kopasz Bálint és Takács Tamara révén, a Pupp Noémi, Csipes Tamara kajakos duó pedig harmadik lett ezen a távon.

Vasárnap délelőtt, a további 500-as fináléban három aranyat és egy-egy ezüstöt, valamint bronzot gyűjtöttek a magyarok.

Kozák a K-1-es, míg a címvédőként indult Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső duó a C-2-es versenyt nyerte meg magabiztosan, a Mozgi Milán, Somorácz Tamás kettős pedig szoros versenyben, meglepetésre bizonyult a leggyorsabbnak K-2-ben.

Galéria

Balla Virág két arany- és egy bronzérmével, Devecseriné Takács Kincső pedig két aranyérmével

Fotó: MTI

A nők hasonló számában Medveczky Erika és Csipes második lett, a harmadik helyet pedig a Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István összeállítású férfi kajaknégyes szerezte.

korábban írtuk

Kajak-kenu Eb: eddig öt érmet lapátoltak össze a magyarok vasárnap, ebből három aranyat
Kajak-kenu Eb: eddig öt érmet lapátoltak össze a magyarok vasárnap, ebből három aranyat

A magyar versenyzők három aranyérmet, egy ezüstöt és egy bronzot szereztek vasárnap délelőtt a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság 500 méteres döntőiben.

A legrövidebb távon, 200 méteren egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérem volt a mérleg.

Az első hely az utolsó döntőben, női C-2-ben született az 500-on is győztes Balla, Takács Kincső duónak köszönhetően. Kozák két arany után ezen a távon ezüstérmes lett egyesben, Balla pedig – ugyancsak egyesben – egy bronzzal gazdagodott. Harmadik lett a címvédőként vízre szállt Balaska Márk, Birkás Balázs kajakos duó is.

Galéria

A későbbi győztes Takács Tamara versenyez a női kajak egyesek 5000 méteres döntőjében

Fotó: MTI

A záró 5000 méteres versenyekben a kajakos Takács Tamara nyert, a kenus Lakatos Zsanett pedig a második helyen ért célba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája