Nagy László a győzelem után: azt kaptuk a szlovénoktól a kézi-vb-selejtezőben, amire készültünk

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A jobbátlövő Nagy László szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott azt a játékot kapta Szlovénia csapatától, amire készült a szombat esti győztes világbajnoki selejtező előtt.

Hírösszefoglaló

2018. június 10., 13:152018. június 10., 13:15

„Körülbelül azt a játékot kaptuk a szlovénoktól, amire készültünk. Kicsivel több rohanást vártunk tőlük, de ezt megfékeztük azáltal, hogy eredményesek voltunk, és a támadásaink többségét góllal tudtuk befejezni, másrészt gyorsan visszarendeződtünk. Ennek kell lennie az alapnak minden mérkőzésen, a visszavágón egyértelműen” – nyilatkozta az MTI-nek vasárnap Portorozban a kézilabdázó.

A magyar csapat első alkalommal nyert tétmeccsen az előző vb-n bronzérmes Szlovénia vendégeként, és a koperi 29-24-es siker azt jelenti, hogy kedvező helyzetből várhatja a szerdán romániai idő szerint 20 órakor kezdődő veszprémi visszavágót.

Nagy László hangsúlyozta, az a fegyelmezett, türelmes támadójáték is elengedhetetlenül szükséges lesz, amelyet szombaton produkáltak. A kiváló játékos októberben lemondta a válogatottságot, a szlovénok elleni párharcot a szakmai stáb és a magyar szövetség felkérésére mégis vállalta.

Idézet
A reaktiválásom – ahogyan Ilyés Ferencé is – az első meccs alapján jól sült el, de mindenkinek a teljesítménye kellett a szombati sikerhez, mind elöl, mind hátul, mind a kapuban. Nagyon együtt volt a csapat, jó lenne ezt a teljesítményt – függetlenül az eredménytől – a következő nyolc-tíz évben látni a magyar válogatottól, nyilvánvalóan már nélkülem”

– magyarázta.

A nemzeti együttes legutóbb tavaly januárban, a franciaországi világbajnokság nyolcaddöntőjében játszott ilyen egységesen, taktikusan, nagy elszántsággal, amikor emlékezetes meccsen elbúcsúztatta az olimpiai bajnok Dániát. „Kár, hogy csak egy-egy ilyen meccset tudunk kiemelni, és nem sorozatos jó teljesítményről beszélhetünk. Egyszer jó lenne azt is kivitelezni, hogy egy világversenyen több meccsen keresztül tud a csapat hasonló jó teljesítményt nyújtani” – fogalmazott Nagy. Hozzátette, ha mindez már szerdán megvalósulna, akkor elmondhatnák, hogy volt két egymást követő jó mérkőzésük.

„Törekszünk, hogy ezt véghez tudjuk vinni, hiszen a jövő szempontjából nagyon fontos. Nem szabad elfelejteni, hogy a szlovén csapat a szombat este látottnál sokkal jobb játékra képes, de ezt a visszavágón szeretnénk megfékezni. Hasonló teljesítményt kell nyújtanunk ahhoz, hogy a világbajnoki szereplésünk valóra váljon” – nyilatkozta Nagy László.

Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott hatvan percen keresztül harcolt, ezért volt képes 29-24-re legyőzni Szlovénia csapatát.

Idézet
Nagyon büszke vagyok a csapatra! Hatvan percen keresztül harcoltunk, nagyon nehéz dolgunk volt, hiszen számos kétperces büntetést és két piros lapot is kaptunk, de Schuch Timuzsin és Székely Márton vezetésével nagyszerű volt a védekezésünk. Ha ilyen teljesítményt tudunk nyújtani hátul, akkor jó eredményre vagyunk képesek”

– nyilatkozta a lefújás után a svéd edző. Az MTI szerint hozzátette, az idegenben szerzett 29 gól önmagáért beszél, majd hangsúlyozta, hogy vasárnap megkezdik a felkészülést a veszprémi visszavágóra.

A világbajnokságot január 9. és 27. között rendezik Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben, illetve Koppenhágában és Herningben. A torna győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőn.

A kvalifikáció következő állomása a 2020-as, immár 24 csapatos norvég–svéd–osztrák közös rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelynek győztese részt vehet az ötkarikás játékokon, a további két legjobb helyen végző együttes – amely korábban még nem szerzett részvételi jogot az olimpiai kvalifikációs tornára – szintén ott lehet a selejtezőn.

Dánia és Németország csapata házigazdaként, Franciaország címvédőként automatikusan tagja a vb-mezőnynek, és kijutott már Spanyolország, Angola, Egyiptom, Tunézia, Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia, a Koreai Köztársaság és Japán is. A kilenc európai párharc győztesén kívül még a Pánamerikai Bajnokság három dobogósa indulhat a tornán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát