Cáfolja az elnökválasztás első fordulóját az alkotmánybíróság által azóta megsemmisített eredmény szerint megnyerő Călin Georgescu, hogy személyesen ismerné Horațiu Potra zsoldosvezért.
A tömbházlakók villanyszámlájának jelentős csökkenését eredményezheti az energiaügyi minisztérium által kezdeményezett Urban Up program.
Több órás kihallgatást követően vasárnap este őrizetbe vette a ploieşti-i táblabírósági ügyészség az Afrikában működő zsoldoscsoport vezetőjeként is ismert Horaţiu Potra medgyesi városi tanácsost, aki Călin Georgescu közeli ismeretségi köréhez tartozik.
Már 12 éves gyerekek is radikalizálódnak az interneten – kongatja meg a vészharangot a Five Eyes Intelligence Alliance pénteken közzétett, a fiatalok radikalizálódásáról szóló elemzése.
„Aláássa a betegek bizalmát a hagyományos orvoslásban, a rákbetegeket pedig halálra ítélné” – adtak hangot aggodalmuknak elismert orvosok annak kapcsán, hogy Călin Georgescu volt államfőjelölt számos, az orvoslással kapcsolatos „elmélettel” állt elő.
Magyarország válogatottja 37-29-re legyőzte Romániát a részben debreceni rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének vasárnapi harmadik fordulójában, és 2012 után ismét bejutott az elődöntőbe egy világversenyen.
Miközben öt–tíz évvel ezelőtt szűkebb és tágabb ismeretségi körünkben alig akadt olyan munkavállaló, aki távmunkában vagy otthonról dolgozott volna, a pandémia olyanokat is belekényszerítettek a helyzetbe, akik soha nem áhítoztak erről.
Szilágyi István (1938–2024) Kossuth-díjas kolozsvári író Az emlékezés göröngyein című könyvét ismertetik a 10. Adventi Könyvvásáron a kincses városban.
Az elmúlt évek során egyre népszerűbbé váltak a vidéki nyaralások Romániában: a nyaralók, az utazók a természet közelségét, a hagyományok megismerését és a vidéki élet nyugalmát részesítik előnyben.
A nyomozók hétmillió dollárt koboztak el a Călin Georgescu kampányát a TikTok közösségi platformon finanszírozó Bogdan Peşchirtől annak brassói ingatlanjaiban a közel 24 órán át zajló házkutatások nyomán.
Miközben a kolozsvári karácsonyi vásár nyelvi tájképe nyomokban magyar feliratokat is tartalmaz, a vásár szabályzatában sikerült megidézni a román kommunizmus legsötétebb éveit – közölte a Musai-Muszáj akciócsoport.
Számos gyereket mozgatott meg mind mászótermében, mind a természetben a Telemark Sportegyesület, amely immár tizenöt éve működik a kincses városban. Décsei Levente alapító a következő hónapokban szervezendő programokról beszélt a Krónikának.
George Simion szerint az általa vezetett párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) azt akarja, hogy az országban nyugalom, Románia pedig demokratikus országként legyen az Európai Unió és a NATO tagja.
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek, mint a chipsek, cukrozott üdítők és felvágottak, ízletesek és kényelmesek, de gyakori fogyasztásuk komoly egészségügyi kockázatokat hordoz.
Bassár el-Aszad szíriai elnök ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból – jelentette vasárnapra virradóra az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja a szíriai hadsereg tisztjeire hivatkozva.
Az alkotmánybíróság úgy járt el, mint a futballpályán az utolsó védő, aki buktatja az ellenfél kapura törő csatárát. Tudja, hogy nem szabályos, amit csinál, de úgy ítéli meg, hogy csak így hárítható el az azonnali veszély.
Călin Georgescu volt elnökjelölt vasárnap több támogatójával együtt megjelent egy mogoșoaiai épület előtt, ahol egy szavazóhelyiséget kellett volna felállítani.
A kincses város szívében található piarista templomban és a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség tereiben beszélgettünk Molnár Lehel SchP piarista szerzetessel, valamint tevékenységét októbertől segítő Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP kameruni diakónussal.