A gazdák értékesítési gondjaira megoldásként ajánlott rövid értékesítési láncok egyelőre nem bizonyulnak mentőövnek a romániai gazdatársadalom számára. Szakpolitikussal jártuk körül, mi jelenthetné a megoldást a nehezen kezelhető helyzetre.
Több ezer ember menekült el a közép-szíriai Homszból, az ország harmadik legnagyobb városából péntekre virradóan – közölte egy háborús megfigyelő szervezet és helyi civilek.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) lefelé módosította az idei harmadik negyedévi gazdasági növekedésre vonatozó előrejelzését, miután előző jelentésében úgy becsülte, hogy a bruttó hazai termék (GDP) stagnálni fog az előző negyedévhez képest.
George Simion, a szélsőjobboldali AUR vezetője azt állítja, hogy a romániai hatóságok próbálnak ráijeszteni azokra az influenszerekre, akik kiálltak a Călin Georgescu független államfőjelölt mellett, hogy vonják vissza támogatásukat.
Romániában veszélyes helyzet jött létre, az erdélyi magyarok azonban képesek felismerni és elhárítani a veszélyt – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában a romániai <
Egy nap alatt megfordult az elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltej rangsora – derül ki a legfrissebb felmérésből.
Călin Georgescu soha nem volt az ENSZ Genfi Irodájának (UNOG) alkalmazottja, a 2015-2016-os időszakban nem volt az UNOG főigazgatójának „különleges tanácsadója”, és 2011-2013 között sem volt az ENSZ alkalmazottja.
Moszkva tagadja, hogy beavatkozott volna a romániai választásokba, miután olyan hírszerzési infomációk láttak napvilágot, miszerint egy külső állami szereplő befolyásolta az elnökválasztás első fordulóját.
Több évszázados hagyománya van a különböző pacalos fogásoknak magyar népi étkezésben. Az Ízek a világ körül sorozatunk második részében bemutatott pörkölt fő alapanyaga a marha- vagy a sertésgyomor.
Az Agerpres értesülései szerint az alkotmánybíróság tagjai péntek reggel összeültek egy nem formális megbeszélésre, hogy mérlegeljék, tárgyalják-e egy hivatalos ülésen az államfőválasztás első fordulója eredményeinek érvénytelenítését kérő beadványokat.
Pénteken 10.30 óráig 3506 választópolgár szavazott külföldön a romániai elnökválasztás második fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Több ezren vettek részt csütörtök este a bukaresti Egyetem téren a szabadságért és a demokráciáért szervezett tüntetésen a Geeks for Democracy egyesület, az esemény szervezője szerint.
A Fehér Ház utolsó pillanatos erőfeszítéseket tervez Ukrajna megsegítésére, beleértve több fegyver átadását és átfogó szankciókat Oroszország ellen – mondta Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó csütörtökön.
Csak az elnökválasztás második fordulójába bejutott jelöltek nyújthatnak be hivatalos óvást az első forduló eredménye ellen – pontosított az alkotmánybíróság.
Emmanuel Macron csütörtök esti televíziós beszédében kijelentette, hogy kitölti francia elnöki megbizatását „annak 2027-ben esedékes végéig”.
Nem túlzás kijelenteni: sorsdöntő választásra várják a romániai polgárokat vasárnap, az elnökválasztás második fordulójában.
A magyar női válogatott 26–20-ra legyőzte Montenegrót a részben debreceni rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, csütörtökön. Ezzel a sikerrel Golovin Vlagyimir együttese nagy lépést tett a bécsi elődöntőbe jutás felé.
Közös felhívást intéztek híveikhez az erdélyi magyar egyházak vezetői a romániai államelnök-választás tárgyában; a megmérettetés második fordulóját december 8-án, vasárnap rendezik.