Moldvai bürokratikus akadályok miatt veszített lendületéből a Kelemen-havasokban zajló útépítés, ám Gheorghe Flutur Suceava megyei tanácselnök a Krónikának úgy nyilatkozott, reményei szerint jövőre folytatódhat az Erdélyt Bukovinával összekötő útszakasz megvalósítása.
Heves szóváltást eredményezett román és moldovai politikusok részéről egy Facebook-bejegyzés, amelyben egy román EP-képviselő a chișinăui reformok hiányának tudta be a moldovai koronavírus-fertőzöttek számát. Válaszként a volt szovjet tagköztársaság miniszterelnöke Európa legkorruptabb országának nevezte Romániát.
Több moldovai kormánypárti politikus is amellett foglalt állást, hogy a sokak által „testvéri országnak” tekintett Románia késve küldött támogatást a Prut túloldalára, miközben más államok – többek között Magyarország – hamarabb sietett a járvány sújtotta ország megsegítésére.
Százezer egészségügyi maszkból és ötezer orvosi védőruházatból álló szállítmányt kísért el a Moldovai Köztársaságba Szijjártó Péter külügyminiszter keddi chișinăui villámlátogatásán.
Románia segítséget nyújt Moldova állampolgárainak a koronavírus-járvány elleni védekezésben – jelentette be hétfőn Klaus Johannis államfő.
Bezárták szerdától 48 órára a suceavai kórházat, az egész épületet fertőtlenítik. Az intézményben 34 orvos és 49 asszisztens fertőződött meg az új koronavírussal.
Miközben a Moldovai Köztársaságban emelkedett az Európai Unió népszerűsége, Magyarország szorosabb kapcsolatokat alakíthat ki a jelenlegi chișinăui vezetéssel, mint Bukarest, amelynek ideológiai okok miatt vannak fenntartásai az Igor Dodon államfő féle irányvonallal.
A magyar külpolitika prioritása Moldova közeledésének segítése az Európai Unióhoz, az eddiginél is nagyobb hangsúlyt helyeznek erre a kérdésre – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten.
Belülről szabotálták az A8-as, Moldvát Erdéllyel összekötő autópályaprojektet – jelentette ki Cătălin Urtoi, a közlekedésügyi miniszter tiszteletbeli tanácsosa. A jászvásári szakember hozzátette: nem az erdélyieken múlott, hogy a sztrádaterv évek óta helyben topog.
Több mint nyolcezer ember, köztük Klaus Johannis államfő és Ludovic Orban miniszterelnök gyűlt össze pénteken Iaşi központjában, hogy megünnepelje a két román fejedelemség egyesülésének 161. évfordulóját.
„Ez kizárólag a román állampolgárságról szól” – nyilatkozta lapunknak Antal Árpád, miután kiderült: tavaly több mint félezer moldovai állampolgár intézte Sepsiszentgyörgyön honosítási ügyeit. A polgármester szerint az igénylők zöme Nyugat felé veszi az irányt.
A bukaresti vezetők aggodalmuknak adtak hangot az Európa-barát moldovai kormány megbuktatása miatt kedden, és jelezték, hogy Bukarest további együttműködési hajlandósága azon múlik, hogy európai elkötelezettségű kormány alakul-e Chișinăuban.
Románia szakértőkkel segíti intézményrendszerének reformját, és mindent megtesz Moldova közeledéséért az Európai Unióhoz – hangoztatta kedden Klaus Johannis román államfő, miután hivatalában fogadta az új moldovai miniszterelnököt Bukarestben.
Moldova kapcsán hibrid háború zajlik, amely Romániát és Magyarországot is érinti – mondta el a Krónika kérdésére Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője.
Továbbra is két kormány és két államfő van Moldovában, ahol Igor Dodon megválasztott elnök az új, Sandu-kormány elismerésére szólította a minisztériumokat és a közintézményeket, és tüntetést szerveznek az új kabinet mellett.
A román külügyminisztérium is elismerte kedden az új moldovai kormány legitimitását, miután Teodor Meleșcanu külügyminiszter előző napi sajtóértekezletén még az előrehozott választásokat nevezte a legjobb megoldásnak.
Pattanásig feszült a hangulat a Moldovai Köztársaságban, ahol az államfő felfüggesztésében, a hétvégén megalakult kormány alkotmánybíróság általi megvétózásában és a parlament feloszlatásának szándékában csúcsosodott ki a parlamenti választások után kialakult politikai válság.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) támogatja a suceavai üzletember, Ştefan Mandachi kezdeményezését, aki felhívást intézett a romániai vállalkozókhoz, hogy március 15-én, 15 órakor kezdjenek tiltakozásba az autópályák hiánya miatt – közölte Dan Barna pártelnök.