Kezdődik a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató új évada

Kezdődik a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató új évada

Vaszily Miklós

Fotó: MTI

Pénteken kezdődik a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató negyedik évada a közmédiában. A Virtuózok valódi értékeket és igazi művészeket mutat be 21. századi körülmények között, ezáltal számos nézővel – fiatalokkal és idősekkel egyaránt – ismerteti meg a klasszikus zene szépségét – hangsúlyozta Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a műsor csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

MTI

2018. április 12., 16:492018. április 12., 16:49

Elmondta: a Virtuózok epizódjait a Duna Televízióban és az M5 kulturális csatornán láthatják az érdeklődők péntek esténként, az adásokat követően pedig az M5 Virtuózok személyesen című műsora a továbbjutott versenyzőkkel és felkészítő tanáraikkal készített beszélgetéseket mutatja be. A Bartók Rádióban szombat délelőttönként lesz hallható a Virtuózok utánkövető műsora, Continuo – Kísérjük a Virtuózokat! címmel – fűzte hozzá.

A közmédiának lehetősége van értékközpontú műsorokat bemutatni, és a Virtuózok – amelynek ötletgazdája Peller Mariann –, az egyik legjobb példa erre.

A negyedik évadát kezdő műsor a közmédia gyermekévé, zászlóshajójává vált – hangsúlyozta, hozzátéve: a műsor létezése a tehetségek és az ország javát szolgálja.

A zsűri tagja idén is Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes; Batta András Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár; Kesselyák Gergely, Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes Művész, a Magyar Állami Operaház tagja; Balázs János Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, Érdemes Művész és Várdai István Liszt-díjas csellóművész.

Galéria

Boros Misi Junior Prima-díjas zongoraművész, a Virtuózok első évada kicsik korcsoportjának győztese zongorázik a sajtótájékoztatón

Fotó: MTI

A negyedik évadban új díszlettel várják a közönséget, a műsorvezető Morvai Noémi és Bősze Ádám lesz.

Április 13-án az előző három évad emlékezetes pillanatait idézik fel a zsűritagok és néhány szereplő, április 20-án pedig a tinik válogatója kerül képernyőre. Utána a kicsik és a nagyok válogatói, majd a korcsoportos elődöntők, végül a döntő és a finálé következik.

Peller Mariann, a Virtuózok licensztulajdonosa a sajtótájékoztatón elmondta: évről évre egyre komolyabb tehetségeket fedeznek fel és a Kis Virtuózok Alapítvány révén segítik a felfedezettek pályáját, hangszervásárlását, a világ különböző pontjain való fellépéseket. Kiemelte: a Virtuózok több mint tehetségkutató műsor, amely betölti misszióját, hogy a komolyzenét minél több emberhez eljuttassa. Hozzátette: visszajelzések mutatják, hogy a Virtuózok hozzájárult a zeneiskolai jelentkezések számának növekedéséhez is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Rekordnyereménnyel tér vissza a Megasztár, hétvégén erdélyi meghallgatásokat tartanak

Tizenkét év után újraindul a TV2 csatornán a Megasztár zenei tehetségkutató, amely hétvégén Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben tart meghallgatásokat.

Rekordnyereménnyel tér vissza a Megasztár, hétvégén erdélyi meghallgatásokat tartanak
2024. április 17., szerda

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi

Április 23-án adja át Németország a román hatóságoknak azt a Srí Lanka-i férfit, akit 1991-ben Bukarestben 19 év börtönre ítéltek emberölésért.

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi
2024. április 17., szerda

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett

A kínai hatóságok még nem adták ki – egyetlen hegymászónak sem – a mászóengedélyt és a tibeti vízumot, ezért csúszik Varga Csaba 2024-es Shishapangma expedíciója – adta hírül Facebook-oldalán a Hazajáró.

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett
2024. április 16., kedd

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezőcsapata már javában készül a diáknapozókkal együtt a 29. KMDSZ Diáknapokra, közben az egyetemisták kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra.

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok
2024. április 14., vasárnap

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata

Új témákkal és technológiai megoldásokkal jelentkezik április 14-től, vasárnap délutántól a tudományos-ismeretterjesztő sorozat a Dunán. Az adások a mesterséges intelligencia segítségével a tudományos élet aktualitásairól is beszámolnak.

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata
2024. április 13., szombat

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi

Ünnepi hangulatú év elé néz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, hiszen két nagy rendezvénye, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a Könyvturi is tizedik kiadásához érkezik.

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi
2024. április 13., szombat

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést
2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését
2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat