Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A Kallós Zoltán emlékére készített Férfiének című CD-t mutatták be csütörtökön Magyarország kolozsvári főkonzulátusán a kiadó Kallós Zoltán Alapítvány és a főkonzulátus képviselői, valamint a lemez szerkesztői.
2018. április 12., 22:422018. április 12., 22:42
A Kallós Archívum lemezsorozat 26. CD-je 35 olyan népdalt tartalmaz, amit férfiak énekeltek egykor Kallós Zoltánnak. A felvételek 1962 és 2012 között készültek a Mezőség, Kalotaszeg, Szilágyság, a Maros-Küküllők vidéke, Gyimes és Moldva 23 falujában. Az előadók között akad, aki 1887-ben született, és olyan is, aki csaknem száz évvel később.
A bemutató után Németh István népzenegyűjtő, a lemez egyik szerkesztője a magyar közmédiának elmondta: a lemez olyan dalokat tartalmaz, amelyek nem a színpadra születtek. Olyan dallamok és szövegek, amelyek az énekesek lelkéből kiáradtak. Hozzátette: olyan keserves ének is szerepel a lemezen, amelyet a Kallós Zoltánnak rögtönzött egy megfáradt, idős öregember. Megjegyezte:
Vakler Anna népdalénekes, a lemez másik szerkesztője elmondta: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének szakirányvezetőjeként is azt tapasztalja, hogy alulreprezentált a férfiéneklés, pedig ennek ugyanolyan jelentősége, gazdagsága és változatossága van a magyar néphagyományban.
Hozzátette: ez Kallós Zoltán gyűjtésének egy olyan területe, amelyet eddig még nem mutattak be.
„Ezzel a lemezzel azt is szeretnénk megmutatni, hogy a férfiéneklésnek és a férfi léleknek mennyi árnyalata van. Ott van az előadásban a díszítettség, de a mélység, a hangszínek sokfélesége, a hangképzés változatossága is” – nyilatkozta a közmédiának Vakler Anna.
Kedvenc dalával, az ördöngösfüzesi bujdosódallal indították szombat délután válaszúti otthonából utolsó útjára az élete 92. évében szerdán elhunyt Kallós Zoltán néprajzkutatót.
Tévéfilmek és streamszolgáltatásra készülő alkotások gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). A szervezet négy dokumentumfilm és két animációs sorozat elkészítésének finanszírozásában vállal szerepet.
A Sapientia egyetem filmszakának végzősei alkotásaikban gyakran dolgoznak fel generációk közti konfliktust vagy kötődést, vagy a fiatal felnőtt korosztály kapcsolódási problémáit.
Nagy tisztelője a magyar kultúrának, így műve magyar fordítása kiváltságot jelent Mircea Cărtărescu számára – jelentette ki az író, költő, esszéíró, a kortárs román irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja csütörtökön Csíkszeredában.
Háromszék Táncszínházként folytatja tevékenységét a 34 éve működő sepsiszentgyörgyi hivatásos társulat, a névváltoztatást Kovászna Megye Tanácsa – az intézmény fenntartója – legutóbbi tanácsülésén hagyta jóvá.
Javában zajlik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely július 21-én zárul. Ehhez kapcsolódva, a fesztivál utolsó napján, vasárnap minden zenekedvelőt várnak a háromszéki Esztelnekre.
Kövi Pál gasztronómus (1924 – 1998), valamint két világhírű evezős: Ivan Patzaichin (1949 – 2021) és Wichmann Tamás (1948 – 2020) emlékét is felidézik a július 23-28. között 33. alkalommal szervezett Tusványoson.
Tizenhat előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház, amely 8 településen lép fel két produkciójával.
Nem befolyásolja a kollaboráns múlt felszínre kerülése Méhes György esetében az író által betöltött irodalomtörténeti helyet Balázs Imre József irodalomtörténész szerint.
Idén is mozgalmas évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a 2023/2024-es évadban négy bemutatóra és egy előbemutatóra került sor.
Kortárs magyar irodalomról, műfordításokról, a szocializmus okozta kollektív traumáknak a művészeten keresztüli feldolgozásáról is szó esett a három országban működő, ezúttal Sepsiszentgyörgyön rendezett Tricikli Fesztivál keretében.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)