Románok és magyarok egyaránt a demokrácia alapintézményeiben, a parlamentben és a kormányban bíznak a legkevésbé, ugyanakkor az erdélyi magyarok az országos átlaghoz képest is borúlátóbbak – állapítja meg az RMDSZ számára készült kutatás.
Szabálysértésnek számít és 3000-től 10 ezer lejig terjedő bírsággal büntethető ezentúl Romániában a szexuális vagy lelki zaklatás, amely nem minősül bűncselekménynek – az erről szóló törvénymódosítást csütörtökön hirdette ki Klaus Johannis államfő.
A MOL Vidi teljesítette a rá eső részt, és a CFR is megtörte a gólcsendet, de a román és a magyar labdarúgó-élvonal elmúlt szezonjának győztesei mégsem fognak találkozni a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében.
Három kontinens zenészei lépnek fel a harmadik alkalommal rendezendő, csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó mérai világzenei csűrfesztiválon.
Bár a román kormány nemrég kilátásba helyezte a földgáz árának csökkentését, az intézkedés egyhamar biztosan nem következik be, sőt az energiahordozó szerdán éppenséggel megdrágult.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter kezdeményezni fogja, hogy a kormány fogadjon el egy sürgősségi rendeletet, amelynek alapján azok, akiket titkos protokollumok vagy törvénytelen lehallgatások alapján „igazságtalanul ítéltek el”, kérhessék az ítéletek felülvizsgálatát.
Tiltakoznak a civilek, miután „egyetlen tollvonással” megfosztották őket a természetvédelmi területek ügykezelésétől, és a gondnokságot egy felkészületlen állami hatóságra bízták.
Ősztől többe kerül a távhőszolgáltatás Kolozsváron, a drágításról szerdai ülésén döntött a kincses város képviselő-testülete. A tanácsosok megszavazták a tömegközlekedés drágítását is.
Elégedetlenségének adott hangot Soina Pintea egészségügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy mandátumának első hat hónapja alatt nem sikerült újjászervezni az Országos Szervátültetési Ügynökséget.
Miért vállalja be a rizikót a romániai lakosság nagy része, és vásárol akár változó kamatozású jelzáloghitellel is saját otthont ahelyett, hogy leélné az életét albérletben, ahogy sok nyugat-európai teszi?
A fogyasztók fele kidobja az élelmiszer egynegyedét - állapítja meg az országos fogyasztóvédelmi hatóság szerdán közzétett felmérése.
A román lapokban négy nappal Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott beszéde után jelentek meg az első olyan írások, amelyek arra is reagálnak, hogy a kormányfő ajánlatot tett a szomszédoknak: építsék újjá közösen a Kárpát-medencét.
Közel 19 ezer jelentkező iratkozott be a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által meghirdetett alap- és mesterképzési programokra, nappali tagozatra és távoktatásra.
Számos ok húzódik a szakértők szerint amögött, hogy a romániai lakosság inkább hosszú éveken keresztül hajlandó törleszteni a lakásvásárlásra felvett bankhitelt, mintsem albérletben éljen.
Bár valószínűleg hasznuk származna az intézkedésből, a romániai kis- és középvállalkozások háromnegyede nem támogatja a bukaresti kormány által fontolgatott adóamnesztiát.
A The New York Times információi szerint a Facebook az őszi amerikai félidős választások befolyásolását célzó profilokat azonosított. Egyes amerikai tisztségviselők elképzelhetőnek tartják, hogy a profilok létrehozói „Oroszországhoz köthetőek”.
Saját udvarán vesztette életét egy 70 éves asszony a Hunyad megyei Baszarabásza faluban, miután egy hirtelen lezúduló zivatar áradást okozott a településen, több gazdaságot elöntve.
Pénzbírságot szabott ki az Országos Diszkriminációellenes Tanács és megállapította, hogy hátrányos megkülönböztetés történt a temesvári Pius Brînzeu Megyei Sürgősségi Kórházban a három kézdivásárhelyi sportoló esetében.