Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben – jelentette be tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
Július 31-e, kedd az utolsó nap, amikor még be lehet nyújtani személyesen vagy online az egységes adóbevallási nyilatkozatokat – emlékeztet a pénzügyminisztérium.
Manipulációnak, a magyarellenes kártya kijátszásának tekinti a közigazgatási kódex kapcsán történő hangulatkeltést – mondta el lapunknak Cseke Attila, a szenátus RMDSZ-es frakcióvezetője.
Kétszázmillió forintos keretösszeggel határon túli családszervezetek támogatására ír ki pályázatot ősszel a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága – jelentette be a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn Egerben.
Csaknem 30 kilométer hosszú új autópálya-szakaszt nyitottak meg a forgalom előtt hétfőn este a román hatóságok, az út Tordát Nagyenyeddel köti össze.
Elítéli a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) Orbán Viktor miniszterelnök Románia centenáriumával kapcsolatban tett kijelentéseit, és felszólítja a román kormányt, hogy foglaljon hivatalosan állást az ügyben – mondta hétfőn Ludovic Orban PNL-elnök.
A jogszabály kihirdetése helyett alkotmányossági óvást emelt Klaus Johannis államfő hétfőn ama törvénytervezet ellen, amely meggátolná, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.
Sikerült kimentenie a hegyimentő- és barlangimentő-csoportnak azt a két magyarországi turistát, aki egy sziklán rekedt a Krivádiai-szurdokban, Hunyad megyében.
Palkovics László, Magyarország innovációs és technológiai minisztere a Tusványoson átvette a Székelyföldet Budapesttel összekötő vonatjáratok bővítéséért gyűjtött aláírásokat.
Bűnvádi eljárás keretében bevonta a román közlekedés-rendészet hétfőn annak a férfinak a jogosítványát, aki a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) szidalmazó feliratú rendszámtáblával látta el gépkocsiját.
Csaknem megduplázódott júniusban a román költségvetés hiánya: míg május végén 8,14 milliárd lejre rúgott a deficit, június végére 14,97 milliárd lejre nőtt – derül ki a bukaresti pénzügyminisztérium által közzétett adatokból.
Orbán Viktor miniszterelnöknek a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nagyszínpadán elmondott, hagyományosnak számító beszéde túlmutat az anyaország, a külhoni magyarság és a nemzetpolitika dimenzióján.
A román parlament által július elején megszavazott közigazgatási kódexnek a romániai magyarok számára kedvező rendelkezései ellen tüntettek a székelyföldi románok érdekeit védő szervezetek vasárnap Bukarestben.
Heves magyarellenes megnyilvánulást váltott ki a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) szervezet vezetőjéből, hogy a sepsiszentgyörgyi városházán a román nemzeti himnusz napján is lengedezett egy gyászlobogó.
Erdélyi és magyarországi általános iskolások ismerkedtek meg a természettel és annak védelmével a tizenötödik alkalommal rendezett, pénteken zárult ökotáborban, amelynek a Kolozs megyében található magyarókereki iskolakert adott otthont.
A kézműves és hagyományos termelők vására áll az augusztus 30. és szeptember 2. között rendezendő Őszi Sokadalom középpontjában. Kézdivásárhely városünnepén továbbá koncertekkel, operával, gyermekfoglalkozásokkal, borudvarral, pityókafesztivállal, várják a résztvevőket.
A magyar férfi vízilabda-válogatott csupán a nyolcadik helyen végzett a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon, miután szombaton 9-8-ra kikapott Oroszország csapatától.
Eugen Tomac, a román Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke a Facebookon fejezte ki nemtetszését Orbán Viktor miniszterelnöknek a tusnádfürdői szabadegyetemen való részvételével és felszólalásával kapcsolatban.