Tavaly az első kilenc hónapban 40 százalékkal, 758,6 millió euróra mérséklődött a román agrár külkereskedelem hiánya az előző év azonos időszakához mérten – közölte a mezőgazdasági minisztérium.
Hektáronként legtöbb 3000 eurós de minimis támogatást nyújt idén a mezőgazdasági minisztérium a fokhagymatermesztőknek – derül ki a szaktárca honlapján közzétett határozattervezetből.
Az afrikai sertéspestisjárvány gyors terjedése miatt felmerült a romániai sertéságazat törvényi szabályozása, több szakminisztériumi tervezet készült, de a gazdaszervezetek ellenállása miatt egyiket sem fogadták el.
A fiatal gazdáknak szóló európai uniós pályázatok a legnépszerűbb az elnyerhető mezőgazdasági támogatások közül. Idén országos viszonylatban több ezren pályáztak, a 100 millió eurós keret november végére elfogyott.
A fiatalok nem akarnak traktort vezetni, az idősebbek tartanak a korszerű, angolul „beszélő” masináktól – többek között emiatt alakult ki traktoristahiány a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozásoknál. A miértekről szakemberekkel beszélgettünk.
Oktatási központot létesítene jövőre a Kolozs megyei magyar gazdák számára a kolozsi gazdakör. A közös gépparkkal rendelkező község gazdatársulása 170 hektár földet művel közösen, a gazdakör tagjai kisebb-nagyobb agrárvállalkozók.
Románia nem érthet egyet az élő állatok exportjának és szállításának betiltásával – írta Facebook-oldalára az ügyvivő mezőgazdasági miniszter.
Mára alig maradt néhány a fél évszázaddal ezelőtt még több száz, gazdálkodásból megélő hóstáti családból Kolozsváron. A kincses város piacain napjainkban 10-15 hóstáti árul, a földek zömét az örökösök eladták.
Az Európai Bizottság rendkívüli intézkedéseket fogadott el a bor-, zöldség- és gyümölcságazat segítésére, az intézkedések közé egyebek mellett a kockázatkezelési alapok, valamint a termelői szervezeteknek nyújtott fokozott támogatás tartozik.
Megkerülhetetlennek tartják a szövetkezést azok a gazdák és agrárszakemberek, akiket Pro Agricultura Transilvaniae díjjal jutalmazott idén a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros megyei szervezete.
Florin Cîţu miniszterelnök bírálata közepette bejelentette lemondását kedden Adrian Oros mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.
Gazdanapot tartottak szombaton az aranyosszéki Kövenden. A Kolozs megyei faluban tartott rendezvényen mezőgazdasági szakembereket és politikusokat kérdeztünk a vidék felzárkóztatási esélyeiről, elsősorban a híres aranyosszéki zöldségtermesztés jövőjéről.
Több mint 11,33 millió tonna búza termett idén Romániában, ami az ország uniós csatlakozása óta eltelt időszak legjobb termésének számít – közölte szerdán a mezőgazdasági minisztérium.
Összesen 55,3 millió tonna burgonya termett 2020-ban az Európai Unió (EU) országaiban, azaz 27,4 százalékkal kevesebb, mint 2000-ben. Románia az uniós össztermés 4,9 százalékát adta tavaly, amikor 2,683 millió tonna krumplit takarítottak be az országban.
A globális felmelegedés következtében, illetve a külföldről behurcolt növényi betegségek és kártevők miatt újabb kihívások elé néz a romániai mezőgazdaság, elsősorban a kisgazdaságok növénytermesztése. Az egyre szerteágazóbb növényvédőszer-felhasználáshoz azonban hiányzik a megfelelő szaktudás. Orb&
A paradicsomtermesztőket támogató programnak „nulla hatása volt”, és sok helyen „masszív csalások” történtek – jelentette ki pénteken a mezőgazdasági miniszter.
Jóváhagyta a kormány szerdai ülésén a zöldségtermesztőknek szánt alaptámogatást. A csekély összegű szubvenció értéke 2000 euró/zöldségféle/1000 négyzetméter, és összesen 150 millió lejt (30,785 millió eurót) szánnak a programra.
Kongatják a vészharangot a román mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek a gondokkal küszködő agrárágazat miatt. Több dél-romániai megye gazdái szerdán a Parlament előtt tüntettek traktorokkal. Könczei Csaba mezőgazdásszal, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselőjével az agrárstratégia különböző vetületeiről b