Korábban még nem látott számban vonultak ki a hétvégén a város főterére, a Szent László térre a nagyváradi magyarok. A 10. Szent László Napok alkalmával ugyanis rendhagyó módon itt tartották a kulturális fesztivál nagykoncertjeit.
A Magyarország és Románia közötti vasúti és közúti kérdéseket, a folyamatban lévő és tervezett projekteket tekintette át Vitézy Dávid Ionuț-Cristian Săvoiuval Budapesten.
A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe hatósági áron maximum 50 litert lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett.
A magyar válogatott három helyet javítva a 37. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyet változatlanul Brazília vezet. Románia hat helyet visszacsúszva az 54. helyen áll.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke Budapestre, a vizes világbajnokság helyszínére látogatott.
Május 31-én kezdődött a népszámlálás második, személyes lekérdezésen alapuló szakasza. Az elmúlt három hét tapasztalatai azt mutatják, hogy a lakosság összeírása a vártnál sokkal lassabb ütemben halad.
Kétszáz fős református és százötven fős katolikus közösség él Újmosnicán, amely tízezres román lakosságú községközpont Temesvár mellett.
Pénteken Bécsben tartotta tisztújító kongresszusát az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU), amelynek tagsága Tóth Lászlót választotta elnöknek.
A magyar választók 73 százaléka egyetért azzal, hogy csak a magyar rendszámú autókba lehessen kedvezményes áron üzemanyagot vásárolni – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek összefoglalóját pénteken juttatták el az MTI-hez.
A szórványban élő gyerekek megsegítésére szerveznek jótékonysági eseményt Máramarosszigeten pénteken, a cél a környéken élő magyar gyerekek táboroztatása magyar közösségekben, az anyanyelv megőrzése.
Az élelmiszer- és a benzinárstopot október 1-jéig, a hitelmoratóriumot és a kamatstopot december 31-ig meghosszabbítja a kormány – közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
Pénteken a szinkronúszók küzdelmeivel rajtol Magyarországon a 19. vizes világbajnokság, amelyen még az úszók, nyíltvízi úszók, vízilabdázók és műugrók küzdelmeit rendezik meg.
A román sportsajtóban kiemelt figyelmet kapott a magyar labdarúgó-válogatott Anglia ellen idegenben elért 4-0-s győzelme, és az örök riválisnak tekintett magyar csapat összehasonlítási alapul szolgált a román válogatottal.
„A magyar válogatott nem nagyon törekszik a negyedik gól megszerzésére” – állapította meg a sportkommentátor az Anglia–Magyarország labdarúgó-mérkőzés 87. percében, majd mit ad Isten, így, akaratlanul is összejött a negyedik.
Marco Rossi, a keddi Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint annak a játékosnak, aki magára húzhatja a nemzeti együttes mezét, a pályára lépés pillanatától el kell felejtenie minden fájdalmat és gondot.
Székelykocsárdon a Fehér Megyei Magyar Napok rendezvényén részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár is. A magyar polgármesterrel rendelkező község vezetőjének, Csegezi Edit Zsuzsannának a szórványoktatás a szívügye.
A román fél pragmatikus és korrekt kapcsolatokban érdekelt Magyarországgal, és meggyőződése, hogy a nemzeti kisebbségek hidat képeznek a két ország között, fontos szerepet játszanak az együttműködés elősegítésében – emelte ki a román elnöki hivatal.
Meghalt a buszban felejtett kislány pénteken a debreceni gyermekklinika intenzív osztályán - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtószolgálata péntek délután az MTI-vel.