Vissza kell „hódítani” az újmosnicai magyarságot

Egyes becslések szerint a Temesvártól tíz kilométerre fekvő Újmosnica község lakossága 12 ezer fő. Ha figyelembe vesszük a 2011-es népszámlálás adatait, amikor az Újmosnicából, Ómosnicából, Magyarmedvesből, Bródpusztából és a Ruzicskatelepből álló község lakossága 6200 fő volt, ez a hatalmas növekedés a vég nélkül érkező, zömében Kárpátokon túli betelepülők számlájára írható.

Ugyanakkor van egy újgazdag réteg is, amely Temesvárról kitelepedve, a villanegyedekben épít magának „kacsalábon forgó palotát”. A letelepedő románság túlnyomó többsége talán nem is sejti, hogy a kisvárossá terebélyesedett Újmosnica száz évvel ezelőtt színmagyar telepes falu volt.

Története a dél-erdélyi magyar szórvány szomorú története, annak minden önfeladásával együtt.

Pünkösd másodnapján jutottunk el Újmosnicára, és az egyházi ünnepből adódóan a református templomban vettünk részt az istentiszteleten. Kellemes meglepetésként ért, hogy hétfőn is osztottak úrvacsorát.

Nem voltak sokan, de aki pünkösd első napján nem vehetett részt a templomi istentiszteleten, azt most is a megterített úrasztala várta. Gazdáné Mátyus Melinda lelkipásztor szerint alkalmazkodni kell a hívek elvárásaihoz, hiszen szórványvidéken a magyar ünnepeken sokan dolgoznak, vagy nincsenek itthon, így több napon át is lehetőséget kell biztosítani az úrvacsoravételre.

A templom közelében fekvő parókián beszélgettünk a helyi magyar református közösség történetéről, a közösségnek az elmúlt száz évben több nehézségben volt része.

A többségében románok lakta Ómosnica szomszédságában a magyar állam által az Alföldről betelepített magyar családok kedvező körülményekre találtak több mint száz évvel ezelőtt: a magyar királyi kincstár nem csak kedvezményes kölcsönt nyújtott letelepedésükhöz, hanem új magyar óvodát, iskolát és református templomot épített számukra.

Mire a többség felépítette házát, és az új falunak településarca lett, jött Trianon és a román világ. A románul egyetlen szót sem beszélő alföldi magyar atyafiak egy ellenséges román világban ébredtek fel, ahol az addigi magyar oktatást is elvitatták tőlük. 

hogy legalább ők ne szenvedjenek amiatt, hogy nem ismerik kellő mértékben az ország hivatalos nyelvét. A román kommunista propaganda megtette hatását: a helyi szülők túlnyomó többsége román tagozatra íratta gyerekét már első osztálytól” – foglalja össze a rendszerváltás előtti időszak látleletét a lelkésznő.

Mint kifejti, innen már egyenes út vezetett a magyar oktatás leépüléséhez: 1990-re szűnt meg a magyar tagozat, annak ellenére, hogy a román tagozat elemi osztályaiban többtucatnyi gyerek magyarul tanult.

A rendszerváltás utáni években sikertelenül próbálták újraindítani a magyar tagozatot. A lelkipásztor szerint hosszú éveknek kellett eltelniük, amíg a fiatal magyar szülők körében kialakult az a „mag”, amely megváltoztatta a helyzetet.

Hat-hét évvel ezelőtt kezdődött el a folyamat, amikor már az előkészítő osztályba íratandó gyerekekkel megkeresték a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumot.

E mögött nyilván nagyon sok munka állt. 2005-től a gyülekezetben szolgáló, marosszéki származású lelkész – akinek férje, Gazda István a temesvári Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora – úgy érezte, minden eszközzel változtatni kell e lehetetlen állapoton.

Az ő személyes sikere is ez a történet. Igazából egyedüli magyar értelmiségiként dolgozik közösségszervezőként a helyi református gyülekezetben, de munkáját sokban segíti Kádár György, a község magyar alpolgármestere, akit valami csoda folytán a román többség immár harmadik mandátuma óta meghagyott hivatalában.

Jó érzés szétnézni az újmosnicai magyar gyülekezet háza táján, ahol nem csak az eredeti szépségében felújított református templomot érdemes meglátogatni,

hanem a mezőgéplerakatból és raktárépületből kialakított és újjáépített Magyar Házat is, amelyet elláttak a közösségi rendezvényekhez szükséges felszereléssel. Miközben a lelkészasszony megmutatja a ,,magyar telek” minden zugát, büszkén meséli, hogy a nem túl sok magyarországi pályázati támogatásból, rengeteg közmunkával sikerült tető alá hozni a magyar közösségi házat. A ház elsősorban a református magyarok találkozóhelye, de a létszámban kisebb római katolikus közösség tagjait is szívesen látják közös rendezvényeikre.

A kétszáz lelkes bánsági magyar szórványgyülekezet nincs könnyű helyzetben. A lelkésznő elmondta, idén még nem tudta felvenni elmaradt fizetéseit, mert előbb a számlákat, az állammal szembeni adókat és illetékeket kellett rendezni, a fizetés rendszerint az utolsó helyre kerül. Nem csak az újmosnicai gyülekezet gondja ez, hanem sok erdélyi kis gyülekezet lelkipásztora küszködik hasonló problémával.

Nem véletlen, hogy nagyon visszaesett a protestáns teológiára beiratkozók száma: ma már csak elkötelezett fiatalok mennek lelkésznek, akiknek megfelelő hitük van hozzá.

A lelkészek és a gyülekezetek boldogulását nagy mértékben befolyásolja a koronavírus-járvány utáni időszak is, amely arról szól, hogyan lehet visszacsalogatni az embereket a templomba.

,,A koronavírus-járvány előtti időszakhoz képest a templomba járók száma a felére esett vissza, nincs igény a korábban megszokott bibliaórára sem, sok tekintetben át kell gondolni az egyházi foglalkozásokat. Azt kell kitalálnunk, mire van szükségük a híveknek, és ahhoz kell alkalmazkodnunk” – magyarázza a lelkésznő.

Gazdáné Mátyus Melinda példaértékűnek tartja, hogy a gyülekezet erősségévé vált a nőszövetség.

„Okos, vagány csapat, akik önállóan is tudnak gondolkodni és szervezni” – ecseteli. Mint mondja, az is nagy segítség a gyülekezetben, hogy létrejött egy kilenctagú férfikórus – egy egyszólamú dalárda –, akik heti rendszerességgel, minden csütörtökön találkoznak az új énekek elsajátítására, illetve a régiek próbájára. Főleg temetéseken nagy segítség a munkájuk, hiszen az elöregedett gyülekezetben egyre több a gyászszertartás.

A falu területére beköltöző magyar vagy vegyes házasságban élő fiatalokat nehéz megszólítani, megkeresni. Ha őket is beszámítanák a magyar közösség tagjai közé, sokkal többen volnának. A lelkész szerint a mai fiatal nemzedékekkel a legnagyobb gond, hogy Erdély nagyvárosaiban nem köteleződtek el a magyar egyházak, magyar szervezetek mellett.

Gazdáné Mátyus Melinda a fiatalokat úgy próbálja elérni, hogy a magyar iskolába járó gyerekeiket „cserkészi be”: elöljáróban legalább ők szokjanak hozzá az egyház közelségéhez.

Ha már sikerül rávenni egy gyereket, hogy eljöjjön a templomba, például anyák napjára egy kis műsorban fellépni, akkor talán arra is esély van, hogy a szülők is eljönnek. Több ilyen sikertörténetről számol be a lelkész, de mint mondja, a tízezres nagyságú község „alvó magyarjainak” többségére sajnos nem ez a jellemző.

Az újmosnicai lelkészasszony annak is örül, ha családlátogatásokon őszintén el tud beszélgetni híveivel. Nem mindenki nyílik meg, mert az emberek nem szoktak hozzá, hogy a lelkipásztor lelki gondozással is foglalkozik, így valami formában köze van híveinek magánéletéhez is. Mátyus Melinda áldozatos munkája azonban sok mindenben meglátszik a gyülekezet életében.