Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A román sportsajtóban kiemelt figyelmet kapott a magyar labdarúgó-válogatott Anglia ellen idegenben elért 4-0-s győzelme, és az örök riválisnak tekintett magyar csapat összehasonlítási alapul szolgált a román válogatottal, amely a wolverhamptoni mérkőzéssel egy időben hazai pályán 3-0-ra kikapott Montenegrótól.
2022. június 15., 13:472022. június 15., 13:47
A sportportálok arra is kitértek, hogy a magyarok négy forduló után Németországot, Olaszországot és Angliát megelőzve vezetik a Nemzetek Ligája A divíziójának halálcsoportját, míg a román válogatott a B divízióban csoportja utolsó helyén áll Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Finnország mögött.
A Románia–Montenegró mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Edward Iordănescut is kérték az újságírók, hogy reagáljon az angol–magyar mérkőzésre.
Lemondását azonban nem jelentette be.
A román sportsajtó az „elképesztő”, „káprázatos” jelzőket használta a magyar siker leírására. A Gsp.ro portál megfogalmazása szerint
A Prosport.ro honlap szerdai véleménycikkének azt a címet adta, hogy „Fényévekre vagyunk a magyar sporttól”.
A cikkíró összehasonlította az utóbbi három olimpia magyar és román eredményeit, és megállapította: a magyarok nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportokban is jeleskednek.
A Digisport.ro a közösségi oldalakon terjedő humoros megjegyzéseket is összegyűjtötte. Ezek egyike szerint Románia a nagy futballnemzetek, Anglia és Olaszország szintjén teljesített szerda este.
Fergeteges játékkal 4-0 arányú győzelmet aratott Magyarország labdarúgó-válogatottja Anglia nemzeti tizenegye fölött a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulójában a wolverhamptoni Molineux Stadinban.
„A magyar válogatott nem nagyon törekszik a negyedik gól megszerzésére” – állapította meg a sportkommentátor az Anglia–Magyarország labdarúgó-mérkőzés 87. percében, majd mit ad Isten, így, akaratlanul is összejött a negyedik.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!