Hosszú Katinkával szemben nem akarnak különleges elvárást megfogalmazni
Fotó: MTI
Pénteken a szinkronúszók küzdelmeivel rajtol Magyarországon a 19. vizes világbajnokság, amelyen még az úszók, nyíltvízi úszók, vízilabdázók és műugrók küzdelmeit rendezik meg.
2022. június 16., 13:412022. június 16., 13:41
A legnagyobb létszámú hazai csapat természetesen a medencés úszóké, a magyar színeket 33 sportoló képviseli majd a Duna Arénában szombattól kezdődő versenyek során.
Sós Csaba kapitány a szövetségnek adott interjújában reményeiről szólva azt mondta, bízik benne, hogy a csapat több érmet nyer, mint tavaly a tokiói olimpián, ahol csak Milák Kristóf állhatott dobogóra, 200 méter pillangón nyert, 100 méteren pedig második lett.
Milák – aki 2017-ben a Duna Arénában szerzett ezüstérmével robbant be a felnőtt mezőnybe – karrierje során először vállalt „hosszú étlapot”, ugyanis a 100 és a 200 méter pillangó mellett ezúttal a sprintszámban, 50 méteren, valamint 200 méter gyorson is kipróbálja magát.
A nyíltvízi úszóknál, akárcsak az elmúlt években, most is az éremesélyesek között van Rasovszky Kristóf, aki a legutóbbi világbajnokságon, 2019-ben a dél-koreai Kvangdzsuban 5 kilométeren diadalmaskodott, ezzel a szakág történetének első magyar világbajnoka lett, míg tavaly Tokióban az olimpiai számban, azaz 10 kilométeren a második helyen végzett. A nőknél Olasz Anna a legerősebb magyar versenyző, ő negyedikként zárt az ötkarikás játékokon.
A mindkét nemnél olimpiai bronzérmes vízilabdázók szokás szerint a dobogóért szállnak harcba, a Märcz Tamás által irányított férfiválogatottnak a legutóbbi világversenyen „bejött” a hazai pálya, hiszen a 2020-as Európa-bajnokságon aranyérmet nyert a Duna Arénában. A szakembernek 2017-ben éppen a világbajnokság volt az első nagy tornája a csapattal, amely akkor ezüstérmesként zárt. Bíró Attila női válogatottja másfél évvel ezelőtt a Duna Arénában harmadik lett, akárcsak a tokiói játékokon, amivel megszerezte a női szakág történetének első ötkarikás dobogós helyezését.
A műugrók egy generációváltás miatt eredendően „nem tervezték” a világbajnoki szereplést Fukuokában, de a japán helyszín kiesése és Magyarország beugrását követően végül a mindössze 17 esztendős Veisz Emma, illetve Mosena Estilla megkapja a lehetőséget, mindketten 1 és 3 méteren bizonyíthatnak. Ligárt Balázs szövetségi kapitány elmondta, mindkettőjüktől tisztes helytállást, a felkészültségi állapotuknak megfelelő átlagot vár.
A szinkronúszók 2017-ben lélegzetelállító környezetben, a Vajdahunyad vára szomszédságában mutathatták meg magukat, tavaly a budapesti Európa-bajnokságon is vízbe ugrottak, most pedig a Margitszigeten láthatják őket a szurkolók.
Ezzel párhuzamosan mennek majd a szinkronúszó-versenyek a margitszigeti Széchy-medencében, míg a vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont.
Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók. Kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi és női válogatott játszik majd, mert itt, elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, a magyarok pedig 21 órától szállnak vízbe.
Idén Fukuokában került volna sor az eredetileg 2021-ről elhalasztott vb-re, de a koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolt, 2022. május 13-29-re tervezett eseményt végül 2023. július 14. és 30. között bonyolítják le, a 2023 novemberére kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztják.
A nemzetközi szövetség a július 3-ig tartó 2022-es budapesti vb-ről hozott döntését azzal indokolta: ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, hogy idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek.
Erdélyben és Felvidéken is követhetik majd a szurkolók a magyarországi vizes világbajnokságot, melyet 2017 után 2022-ben is az M4 Sport és az m4sport.hu közvetít.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!