A történelem história, nem pedig hisztéria – László László a békés szilágysági magyar–román viszony elősegítéséről

A történelem história, nem pedig hisztéria – László László a békés szilágysági magyar–román viszony elősegítéséről

László László történész, tankönyvek szerzője, fordítója szerteágazó tevékenységgel próbálja elősegíteni a békés magyar–román együttélést.

2021. április 09., péntek

Közös sikertörténetek: szorosabbra fűzik a román-magyar gazdasági együttműködést

A magyar-román gazdasági együttműködés közös sikertörténetek sorával erősítette a két ország kapcsolatát – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta Románia gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszterét.

Közös sikertörténetek: szorosabbra fűzik a román-magyar gazdasági együttműködést
2021. április 09., péntek

Revansot vett a pálfalvi elöljáró – Nem tud épkézláb magyarázatot adni az iskolanév-változtatásra Zenoviu Bontea

Teljesen természetesnek és helyénvalónak tekinti Szatmárpálfalva polgármestere, hogy magyarról románra cserélik a községhez tartozó Ombod iskolájának névadóját. Zenoviu Bontea állítja, semmi baja a magyarokkal, ellenben a lapunknak adott nyilatkozata mögül kilóg a lóláb.

Revansot vett a pálfalvi elöljáró – Nem tud épkézláb magyarázatot adni az iskolanév-változtatásra Zenoviu Bontea
2021. április 08., csütörtök

Magyarellenes húzások sora Szatmárpálfalván: az ombodi iskola átnevezésével is etnikai konfliktust szít a liberális polgármester

Szatmárpálfalva község relatív többségben lévő magyarsága tehetetlenül nézi, amint Zenoviu Bontea liberális polgármester sorra hozza meg etnikailag megosztó intézkedéseit annak ellenére, hogy a magyarellenes lépések már a parlament plénuma elé is eljutottak. Az elöljáró legutóbb a Soltész János egykori helyi r

Magyarellenes húzások sora Szatmárpálfalván: az ombodi iskola átnevezésével is etnikai konfliktust szít a liberális polgármester
2021. április 08., csütörtök

Megkoronázták a gyimesi szépséget: nemzetközi versenyen győzött Blága Tünde

Nemzetközi szépségversenyen választották királynőnek Blága Tündét. A gyimesközéploki szépségkirálynő néhány napja elnyerte a Miss Tourism Continental címet a Beirut Golden Awards (BGA) csapata által szervezett megmérettetésen.

Megkoronázták a gyimesi szépséget: nemzetközi versenyen győzött Blága Tünde
2021. április 07., szerda

Korai még a nyitás Magyarországon, állítja az orvosi kamara

A korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs – írta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Korai még a nyitás Magyarországon, állítja az orvosi kamara
2021. április 07., szerda

Pánczél Károly: Magyarországnak ki kell állnia az őshonos nemzeti kisebbségek mellett

Magyarországnak továbbra is ki kell állnia az európai őshonos nemzeti kisebbségek mellett – mondta Pánczél Károly, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke szerdán az MTI-nek.

Pánczél Károly: Magyarországnak ki kell állnia az őshonos nemzeti kisebbségek mellett
2021. április 06., kedd

Orbán Viktor: szerdától nyitnak az üzletek, újraindulhatnak a szolgáltatások Magyarországon

Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint a koronavírus ellen beoltottak száma elérte a 2,5 milliót Magyarországon, így szerdától nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások.

Orbán Viktor: szerdától nyitnak az üzletek, újraindulhatnak a szolgáltatások Magyarországon
2021. április 04., vasárnap

Hatszor akkora támogatást kapnak a magyarországi nemzetiségek, mint tíz évvel ezelőtt

Mintegy hatszorosára emelte a kormány az elmúlt tíz évben a magyarországi nemzetiségek támogatását, ezen belül az őket érintő egyházi célokra is biztosít forrást – mondta a Magyar Nemzet szombati számában Soltész Miklós.

Hatszor akkora támogatást kapnak a magyarországi nemzetiségek, mint tíz évvel ezelőtt
2021. április 03., szombat

Közös diákálmok válnak valóra a Szilágyságban az új magyar ifjúsági szervezet révén

Idén februárban nagy űrt töltöttek be azzal, hogy megyei diákszervezetet alapítottak a Szilágyságban. A Szilágy Megyei Magyar Diáktanács nemcsak a diákélet fellendítésére, hanem az érdekképviseletre, hagyományőrzésre, békés magyar–román együttélésre is hangsúlyt fektet majd.

Közös diákálmok válnak valóra a Szilágyságban az új magyar ifjúsági szervezet révén
2021. április 03., szombat

Erdély-féltő románok

Nem szívesen lennék a románok helyében. Főleg a románok azon felével nem cserélnék, amely a jelek szerint folyamatos pszichózisban él, és reggelente talán izzadtságtól csatakosan, kétségbeesetten sikoltozva ébred, mivel megint azt álmodta, hogy a magyarok visszavették Erdélyt.

Erdély-féltő románok
Erdély-féltő románok
2021. április 03., szombat

Erdély-féltő románok

2021. április 02., péntek

Orbán Viktor: Magyarország úton van a szabadság felé, két-három hét, amíg „átbillennek” a vírushelyzet nehezén

Április 13-án Magyarország elérheti a hárommilliós átoltottságot, ami újabb lehetőséget ad majd, hogy az emberek visszatérjenek vagy közelítsenek korábbi életükhöz – mondta a miniszterelnök pénteken.

Orbán Viktor: Magyarország úton van a szabadság felé, két-három hét, amíg „átbillennek” a vírushelyzet nehezén
2021. március 31., szerda

A románok kilenc százaléka szerint Magyarország hamis híreket terjeszt Romániában

A romániaiak többsége úgy véli, hogy az utóbbi hónapokban hamis híreknek és félretájékoztatásoknak volt kitéve – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett felméréséből.

A románok kilenc százaléka szerint Magyarország hamis híreket terjeszt Romániában
2021. március 31., szerda

Szerdán elérte a kétmilliót a beoltottak száma Romániában, a feleakkora Magyarországon már kedden megvolt ez a szint

Elérte a kétmilliót szerdán a koronavírus ellen beoltott személyek száma Romániában – közölte a RO Vaccinare platform.

Szerdán elérte a kétmilliót a beoltottak száma Romániában, a feleakkora Magyarországon már kedden megvolt ez a szint
2021. március 31., szerda

Lezárult a Máltai Szeretetszolgálat határon átnyúló egészségügyi programja, közel 10 ezer szűrővizsgálatot végeztek

Lezárult a Máltai Szeretetszolgálat határon átnyúló egészségügyi programja, amelyben közel 10 ezer ember átfogó ingyenes szűrővizsgálatát végezték el – közölte a szeretetszolgálat szerdán az MTI-vel.

Lezárult a Máltai Szeretetszolgálat határon átnyúló egészségügyi programja, közel 10 ezer szűrővizsgálatot végeztek
2021. március 30., kedd

Hatot kaptak Hollandiától, pont nélkül zártak az U21-es labdarúgó EB-n a magyarok

Hollandia 6-1-re legyőzte Magyarországot kedden, a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, Székesfehérváron, ezzel csoportgyőztesként jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. Gera Zoltán együttese ezzel pont nélkül, csoportutolsóként zárta a tornát.

Hatot kaptak Hollandiától, pont nélkül zártak az U21-es labdarúgó EB-n a magyarok
2021. március 30., kedd

Egyetértés atomügyben: Florin Cîțu és Orbán Viktor közösen győzködi Brüsszelt

Román–magyar közös érdek, hogy az atomenergia is elismert és támogatott módszer legyen az Európai Unió által megfogalmazott klímacélok eléréséhez. A cernavodăi, illetve a paksi nukleáris erőműben egyaránt nagy horderejű beruházások zajlanak, de több más uniós tagállam is hasonló bővítéseket tervez.

Egyetértés atomügyben: Florin Cîțu és Orbán Viktor közösen győzködi Brüsszelt
2021. március 29., hétfő

Hatott Iohannis riogatása: a románok csaknem fele szerint Magyarország el akarja szakítani Erdélyt

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok túlnyomó többsége úgy érzi: másodrangú állampolgárnak tekintik Európában, csaknem ötven százalékuk szerint pedig Magyarország Erdéllyel kapcsolatos politikája az országrész „elszakítását” célozza.

Hatott Iohannis riogatása: a románok csaknem fele szerint Magyarország el akarja szakítani Erdélyt