Urbán Erik: a pápalátogatáson is lehetünk annyian Csíksomlyón, mint a búcsún

Urbán Erik: a pápalátogatáson is lehetünk annyian Csíksomlyón, mint a búcsún

Mindenkihez eljutott a csíksomlyói pünkösdi búcsú üzenete, aki nyitott szívvel fogadta azt – értékelte a Krónikának a 450. zarándoklatot Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, aki szerint van esély arra, hogy jövőre Ferenc pápát is vendégül lássák.

2017. június 06., kedd

Johannis átvette az amerikai zsidóság legrangosabb elismerését

A NATO és az Európai Unió tagállamaként Románia a transzatlanti kapcsolatok fontos hajtóműve - jelentette ki Klaus Johannis államfő kedden az Amerikai Egyesült Államokban. A román elnök átvette a Light Unto the Nations kitüntetést.

Johannis átvette az amerikai zsidóság legrangosabb elismerését
2017. június 06., kedd

Montenegró hivatalosan is a NATO tagja lett

Srdjan Darmanovic montenegrói külügyminiszter letétbe helyezte hétfőn Washingtonban Montenegró csatlakozási okmányát az Észak-Atlanti Szerződéshez, s ezzel az ország hivatalosan is a NATO 29. tagállama lett.

Montenegró hivatalosan is a NATO tagja lett
2017. június 06., kedd

Az államelnökhöz fordult a filmszakma

Több mint 450 filmes, színész, kritikus és filmművészeti szakember kéri Klaus Iohannis államfőt, hogy ne hirdesse ki a 2016/91-es sürgősségi kormányrendeletet elutasító törvényt, hanem utalja vissza a parlament elé a jogszabályt .

Az államelnökhöz fordult a filmszakma
2017. június 06., kedd

Legfőbb ügyészség: prioritás a természet óvása

Prioritásként tekint a legfőbb ügyészség a környezetvédelmi, erdészeti, valamint a természeti és kulturális örökség ellen elkövetett bűncselekmények visszaszorítására.

Legfőbb ügyészség: prioritás a természet óvása
2017. június 06., kedd

Összehangoltan pályázhatnak eurómilliókra a háromszéki községek

Nagyszabású településfejlesztési program megvalósítását helyezték kilátásba Háromszéken: Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke úgy becsüli, hogy a 40 háromszéki község 2020-ig 200 millió eurós finanszírozást hív le európai uniós alapokból.

Összehangoltan pályázhatnak eurómilliókra a háromszéki községek
2017. június 05., hétfő

Washington és Bukarest érdekei

Klaus Johannis román elnököt fogadja elsőként a térség országainak vezetői közül Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke Washingtonban.

Washington és Bukarest érdekei
Washington és Bukarest érdekei
2017. június 05., hétfő

Washington és Bukarest érdekei

2017. június 05., hétfő

Hosszú, forró nyár

Hosszú, forró nyár vár ránk, olyan, mint a hajdani, véget érni nem akaró kezdetleges szappanoperában, aminek émelygő tartalmában nem sok kötődött a címhez.

Hosszú, forró nyár
Hosszú, forró nyár
2017. június 05., hétfő

Hosszú, forró nyár

2017. június 05., hétfő

Közel nyolcmillió eurót költöttek a turisták a hosszú hétvégén

Több mint 130 ezer turista hozzávetőlegesen 7,5 millió eurót költött el a hazai vendéglátó-ipari egységekben a pünkösdi hosszú hétvégén – tájékoztat közleményében a Romániai Turisztikai Munkáltatók Szövetsége (FPTR).

Közel nyolcmillió eurót költöttek a turisták a hosszú hétvégén
2017. június 05., hétfő

Meghalt Jókai Anna író, a nemzet művésze

Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze – tette közzé honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amelynek az alkotó rendes tagja volt. Jókai Annát saját halottjának tekinti az MMA és a józsefvárosi önkormányzat.

Meghalt Jókai Anna író, a nemzet művésze
2017. június 05., hétfő

Megnevezett két merénylőt a londoni rendőrség

Közzétette a szombati londoni merénylet három elkövetője közül kettőnek a nevét hétfő este a Scotland Yard. A londoni rendőrség terrorizmusellenes parancsnokságának közleménye szerint a merényletet harmadik, egyelőre meg nem nevezett társukkal együtt Khuram Shazad Butt és Rachid Redouane hajtotta végre.

Megnevezett két merénylőt a londoni rendőrség
2017. június 05., hétfő

Kötelezővé tennék az elektromosautó-töltőállomásokat

Arra kötelezné a százezresnél nagyobb romániai városok önkormányzatát egy törvénytervezet, hogy 2020-ig hozzanak létre legalább öt elektromosautó-töltőállomást, Bukarest minden kerületébe pedig tíz hasonló berendezést kérnek három és fél éven belül.

Kötelezővé tennék az elektromosautó-töltőállomásokat
2017. június 05., hétfő

Év végéig nem alkalmazzák az ételpazarlást visszaszorító törvényt

Tovább késik az élelmiszer-pazarlást visszaszorító törvény alkalmazása – a mezőgazdasági tárca a hét végén honlapján közölte, hogy az év végéig elhalasztják az egyébként már hatályos jogszabály alkalmazási módszertanának kidolgozását.

Év végéig nem alkalmazzák az ételpazarlást visszaszorító törvényt
2017. június 05., hétfő

Kedden a román szóbelivel kezdődik az érettségi

A román nyelv és irodalom próbával kezdődik kedden az érettségi vizsga szóbeli szakasza. A tizenkettedikes diákok csütörtökön és pénteken magyar nyelvből, csütörtöktől jövő keddig informatikából, június 14. és 16. között pedig idegen nyelvből szóbeliznek.

Kedden a román szóbelivel kezdődik az érettségi
2017. június 05., hétfő

Balkáni humor és életérzés, magyar alkotások a TIFF-en

Javában zajlik az ismét rekordokat döntő, vasárnap estig tartó Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF). A gazdag kínálatot felvonulatató szemle iránt, amelynek idén Alain Delon francia filmszínész lesz a díszvendége, óriási az érdeklődés.

Balkáni humor és életérzés, magyar alkotások a TIFF-en
2017. június 05., hétfő

FestCO: marosvásárhelyi előadás az év legjobb vígjátéka

Több díjjal tért haza Bukarestből a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Román Vígjátékok Fesztiváljáról (festCO): a Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című produkció a legjobb előadásnak járó díjat is kiérdemelte.

FestCO: marosvásárhelyi előadás az év legjobb vígjátéka
2017. június 05., hétfő

Londoni merénylet: cáfolja a külügy, hogy két román állampolgárt is őrizetbe vettek

A brit hatóságok nem tudták megerősíteni azt a sajtóértesülést, miszerint két román állampolgárt is őrizetbe vettek Londonban a szombat éjszakai terrorista merénylettel összefüggésben – tájékoztatott a román külügyminisztérium.

Londoni merénylet: cáfolja a külügy, hogy két román állampolgárt is őrizetbe vettek
2017. június 05., hétfő

Több ország megszakította diplomáciai kapcsolatait Katarral

Bahrein, Szaúd-Arábia, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek megszakította hétfőn diplomáciai kapcsolatait Katarral.

Több ország megszakította diplomáciai kapcsolatait Katarral