Fotó: Turnul Sfatului
Arra kötelezné a százezresnél nagyobb romániai városok önkormányzatát egy törvénytervezet, hogy 2020-ig hozzanak létre legalább öt elektromosautó-töltőállomást, Bukarest minden kerületébe pedig tíz hasonló berendezést kérnek három és fél éven belül.
2017. június 05., 18:172017. június 05., 18:17
„A több mint százezer lakosú városok helyhatósága köteles 2020. december 31-ig legalább öt, egyenként négy jármű ellátására képes töltőállomást létrehozni az elektromos gépjárművek számára” – áll a felsőház elé terjesztett törvénytervezet szövegében.
Az infrastruktúra kiépítését a javaslat értelmében 50 százalékban a környezetvédelmi alapból, 50 százalékban pedig a helyi költségvetésből finanszíroznák.
amelyek egyenként két-két elektromos autót tudnak majd feltölteni egyszerre.
A romániai gépjárműgyártók és -importőrök egyesülete szerint az ország lakossága egyre komolyabban érdeklődik a 100 százalékban elektromosan működő gépjárművek és a hibridautók iránt – áll a törvényjavaslat indoklásában.
A Glad Varga nemzeti liberális párti (PNL) képviselő által aláírt indoklás szerint 2016-ban megháromszorozódott az elektromosan tölthető járművek eladása, jelenleg 400 ilyen van forgalomban Romániában. A politikus szerint országszerte mintegy száz nyilvános töltőpont működik, ám mivel a kormányprogram szerint 2020-ra az elektromos autók száma 100 ezerre növekszik majd, a töltőállomások számát is növelni kell.
A törvénytervezetet a PNL 20 képviselője írta alá, először a szenátus fog szavazni róla.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
szóljon hozzá!