Összehangoltan pályázhatnak eurómilliókra a háromszéki községek

Tamás Sándor •  Fotó: Kocsis B. János

Tamás Sándor

Fotó: Kocsis B. János

Nagyszabású településfejlesztési program megvalósítását helyezték kilátásba Háromszéken: Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke úgy becsüli, hogy a negyven háromszéki község 2020-ig 200 millió eurós finanszírozást hív le európai uniós alapokból.

Bíró Blanka

2017. június 06., 08:042017. június 06., 08:04

Tamás Sándor úgy véli: mindenképpen összehangolt fejlesztésekre van szükség, hiszen fontosnak tartják, hogy a kis létszámú községeket is felzárkóztassák, a vidéki településeket közös korszerűsítési irányba mozdítsák el.

Mivel a kisebb falvak kevesebb szakembert tudnak foglalkoztatni, a megyei önkormányzat szakapparátusa segített a pályázatok összeállításában. Az RMDSZ-es politikus emlékeztetett, korábban többször előfordult, hogy

a vidéki települések vezetői úgy pályáztak, hogy nagy önrészt vállaltak magukra, majd amikor a projekt beindult, nem bírták finanszírozni a beruházást,

az önkormányzat saját büdzséjéből nem tudták előteremteni a 25 százalékos hozzájárulást. Ilyen helyzetbe került Barátos, Kökös, Zágon, viszont amikor pénzügyi válságba kerültek, a megyei önkormányzat melléjük állt – hangsúlyozta Tamás Sándor.

A megyei tanácselnök arról is beszámolt:

a negyven Kovászna megyei község közül csak kettő – Nagyajta és Kézdialmás – nem nyújtott be egyetlen pályázatot sem semmilyen intézményhez,

számos település viszont egyszerre több projekt megvalósítására igényel támogatást akár az EU-tól, akár a kormánytól.

Az országos vidékfejlesztési program keretében így 15 község 21 millió euró értékű finanszírozást nyert el, a településfejlesztési programban 33 község 100 millió eurós forrást pályázott meg, ugyanakkor a nagyberuházások finanszírozására, vagyis a víz- és csatornahálózat kiépítésére 17 község 70 millió eurót hívhat le. A különböző beruházások finanszírozására vonatkozó szerződéseket ezekben a hetekben, hónapokban kötik meg a felek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter
2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban