Levelet írt Tamás Sándornak Klaus Johannis államfő

Levelet írt Tamás Sándornak Klaus Johannis államfő

Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök levelet kapott az államelnöki hivataltól, amelyben a székelyföldi látogatás kapcsán közlik: továbbra is nyitottak a párbeszédre Klaus Johannis államfő és a magyar közösség képviselői között.

2017. augusztus 17., csütörtök

Aszfaltbetyárok lassúsági versenye

Talán immár senki nem lepődik meg azon, hogy a szociálliberális kormány csak a levegőbe beszélt 2017 elején, amikor 90 kilométernyi új autópálya-szakasz átadását ígérte év végéig. 

Aszfaltbetyárok lassúsági versenye
Aszfaltbetyárok lassúsági versenye
2017. augusztus 17., csütörtök

Aszfaltbetyárok lassúsági versenye

2017. augusztus 17., csütörtök

Erkölcsi győzelem a vásárhelyi katolikus gimnázium ügyében

A Maros megyei törvényszék első fokon érvénytelenítette a Maros megyei tanfelügyelőség határozatát, amely megtiltotta a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumnak, hogy tagozatkezdő osztályokat indítson ősztől.

Erkölcsi győzelem a vásárhelyi katolikus gimnázium ügyében
2017. augusztus 16., szerda

Feltörekvőkkel rajtol a Liga 3-as labdarúgó-bajnokság

Bajnokesélyesként rajtolnak hétvégén a Liga 3-ba feljutott nagy múltú labdarúgócsapatok.

Feltörekvőkkel rajtol a Liga 3-as labdarúgó-bajnokság
2017. augusztus 16., szerda

Megalakult a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara

Megalakult a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara, amelynek debütáló fellépése augusztus 21-én lesz a Pesti Vigadóban.

Megalakult a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara
2017. augusztus 16., szerda

Trump: mindkét oldal hibáztatható az erőszakért Charlottesville-ben

Donald Trump amerikai elnök a kedd délutáni nyilatkozatában a bal és a jobboldali csoportokat egyaránt hibáztatta a Charlottesville-ben történt atrocitásokért.

Trump: mindkét oldal hibáztatható az erőszakért Charlottesville-ben
2017. augusztus 16., szerda

Vizsgálat indult a legfőbb ügyész ellen

Tudorel Toader igazságügy-miniszter vizsgálatot kezdeményez Augustin Lazăr legfőbb ügyész ellen, miután az ügyészség nem adja ki a 2009-es választással kapcsolatos dokumentumokat.

Vizsgálat indult a legfőbb ügyész ellen
2017. augusztus 16., szerda

Vasgárdista szimpatizáns a charlottesville-i tüntetések egyik központi alakja

Corneliu Zelea Codreanu, a két világháború közötti időszakban működő, durván antiszemita és magyarellenes, fasiszta legionárius mozgalom tisztelőjének mondja magát Matthew Heimbach, a charlottesville-i tüntetés és zavargások egyik központi alakja.
 

Vasgárdista szimpatizáns a charlottesville-i tüntetések egyik központi alakja
2017. augusztus 16., szerda

KMN – Katarzisélmény és terápia a színpadon

Az egykori körülrajongott dívák és a modern kor színésznőinek életébe nyújtott betekintést a Kolozsvári Magyar Napok keretében megtartott Színésznők: színpad és társadalom egykor és ma című kedd délutáni beszélgetés.

KMN – Katarzisélmény és terápia a színpadon
2017. augusztus 16., szerda

KMN – Fénnyel festett életmű: Róth Miksa-tárlat nyílt Kolozsváron

A legmegfelelőbb helyszínen, a sétatéri Kaszinóban tekinthető meg a Kolozsvári Magyar Napok alatt a Róth Miksa világhírű magyar üvegfestő- és mozaikművész gazdag, szerteágazó munkásságát bemutató kiállítás.

KMN – Fénnyel festett életmű: Róth Miksa-tárlat nyílt Kolozsváron
2017. augusztus 16., szerda

KMN – Erdély kastélyai pixelekben

Fotókiállításon mutatta be a PONT Csoport a Kastély Erdélyben című projektjüket kedd délután a kincses városbeli K+ Közösségi Térben, a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében.

KMN – Erdély kastélyai pixelekben
KMN – Erdély kastélyai pixelekben
2017. augusztus 16., szerda

KMN – Erdély kastélyai pixelekben

2017. augusztus 16., szerda

A román GDP 5,8 százalékkal nőtt az első fél évben

A második negyedévben a román gazdaság teljesítménye 5,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, negyedéves összevetésben a GDP növekedése 1,6 százalékos volt, az első féléves bővülés pedig 5,8 százalékot tett ki éves összehasonlításban.

A román GDP 5,8 százalékkal nőtt az első fél évben
2017. augusztus 16., szerda

Vendégekkel teli teraszra hajtott egy siető sofőr

Egy szórakozóhely három vendége sérült meg az Argeş megyei Lunca Corbului településen, mikor egy személygépkocsi behajtott a lokál teraszára. Nem tartotta be a sebességkorlátozást.

Vendégekkel teli teraszra hajtott egy siető sofőr
2017. augusztus 16., szerda

Tőkés László breviáriumát mutatták be Kolozsváron

Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be kedden délután Kolozsváron a magyar napok keretében. Tőkés László elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet.

Tőkés László breviáriumát mutatták be Kolozsváron
2017. augusztus 16., szerda

Sajátos városfejlesztés: kiűzik a turkálókat Várad központjából

Kitelepítené a használtruha-boltokat, a zálogházakat, a játéktermeket és a gépkocsijavító műhelyeket Nagyvárad belvárosából a városvezetőség. A központban maradó boltokat arra köteleznék, hogy naponta hosszabb ideig, illetve hétvégén is tartsanak nyitva.

Sajátos városfejlesztés: kiűzik a turkálókat Várad központjából
2017. augusztus 16., szerda

Újabb támadás iskolaügyben: Paşcan visszaállamosítaná az egyházi ingatlant

Marius Paşcan egy DNA-átirattal bizonygatja, hogy törvénytelenül szolgáltatták vissza azt a vásárhelyi épületet, amelyben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és az Unirea Főgimnázium is helyet kap. Szerinte az ingatlant vissza kellene államosítani.

Újabb támadás iskolaügyben: Paşcan visszaállamosítaná az egyházi ingatlant
2017. augusztus 16., szerda

Karnyújtásnyira Kolozsvár

Térben és időben is összefog, egyesít, ugyanakkor szerteágazik mindaz, ami az immár nyolcadik alkalommal szervezett Kolozsvári Magyar Napok hozadéka.

Karnyújtásnyira Kolozsvár
Karnyújtásnyira Kolozsvár
2017. augusztus 16., szerda

Karnyújtásnyira Kolozsvár

2017. augusztus 15., kedd

Dan Petrescu megdicsérte a legyőzött háromszékieket

A Sepsi OSK elleni győzelmével listavezetővé lépett elő a Kolozsvári CFR a labdarúgó-Liga 1-ben.

Dan Petrescu megdicsérte a legyőzött háromszékieket