Kiss Judit
2017. augusztus 16., 09:302017. augusztus 16., 09:30
2017. augusztus 16., 11:492017. augusztus 16., 11:49
Térben és időben is összefog, egyesít, ugyanakkor szerteágazik mindaz, ami az immár nyolcadik alkalommal szervezett Kolozsvári Magyar Napok hozadéka.
Az augusztus 20-át megelőző héten évek óta egyre többen érkeznek Kolozsvárra, szerte a nagyvilágból ide-, avagy hazaszállingóznak azok, akik számára meghatározó a kincses város egykori vagy mai atmoszférája, és vonzó, amit az ünnepi hét rendezvénysorozata kínál.
Szerteágazik, mert a művészet, kultúra, szórakoztatás és erdélyiség – idén a Transylvanicum minőségjelző/védjegy az ünnepi hét mottója – különféle dimenziói villannak fel és nyílnak meg mindazok előtt, akik számára magától értetődő, hogy részt akarnak venni az egyre bővülő, népesebbé és tartalmasabbá váló fesztiválon.
A Kolozsvári Magyar Napok-érzés minden valószínűség szerint egyre inkább megérinti a román lakosságot is, hiszen nemcsak az autóbuszokon látható a programsorozatot hirdető plakát, de bárki számára nyitottak a főtéri koncertek, a kiállítások, ahogyan nyitott a Farkas utca forgataga vagy az új, sétatéri helyszín is. Ebben az évről évre mentrendszerűen bekövetkező, sokak által várva várt hétben sűrűbbé válik a kincses város központjának légköre, karnyújtásnyira kerül mindaz, ami az ünnepben lényeges, a tereket pedig egyfajta otthon-érzés lengi be.
Ilyenkor érezhető, időben is sokfelé ágazik az ünnep. Egyrészt múltidéző, hiszen megannyi egykori kulturális, történelmi dimenziót idéz fel, és igyekszik továbbörökíteni kiállításokon, könyvbemutatókon, sőt koncerteken keresztül, osztály- és egyetemi találkozókat „lát vendégül”, másrészt meg természetesen a mára összpontosít: karnyújtásnyira lévő, sokszor mégis mellőzött értékek felmutatására, a közösség-érzésre, a hogyan továbbra, különféle problémafelvetésekkel és megoldáskeresésekkel.
Bár kicsit paradoxul hangozhat, a múltidézés és mába tekintés is jövőbeni kiterjesztésű, hiszen az ünnep középpontjában a találkozások állnak: szerteágazó térbeli, időbeli vonatkozások, ideérkezők, itt élők, ünneplők találkozásai.
Balogh Levente
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Rostás Szabolcs
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
Balogh Levente
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Balogh Levente
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
szóljon hozzá!