Magyarország fejlesztési miniszteréhez fordult Tánczos Barna Hargita megyei szenátor a Korona és a Hargita nemzetközi vonatjárat étkező- és hálókocsi-szolgáltatásának ügyében.
Jótékonysági előadást hirdet december 18-ra a nagyváradi Szigligeti Színház Ács Tibor Életműdíjjal kitüntetett színművész síremlékének kivitelezésére.
A spanyol kormány tiszteletben tartja a belga igazságszolgáltatás döntését – közölte a spanyol miniszterelnök-helyettes hétfőn újságíróknak nyilatkozva Madridban.
Székelyek nem léteznek és Székelyföld sem – állította hétfőn közreadott közleményében Răzvan Rotaru, a bukaresti kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) Botoșani megyei képviselője.
A Szatmár megyei törvényszék előzetes letartóztatásba helyezte azt a három magyar és egy román állampolgárt, akiket embercsempészés gyanújával vettek őrizetbe a román határrendészek szombaton a Szatmár megyei Óvári térségében.
Felemás fogadtatásban részesült a tankönyvek kiadására vonatkozó új tervezet, melyet a miniszter múlt héten mutatott be rendhagyó módon, a Facebookon. A Krónika által megkérdezett szakemberek szerint egyaránt tartalmaz pozitív és negatív elemeket.
A 90-es évek legnagyobb magyar diszkóslágereiből összeállított, Retropoly című musicalt mutatják be november 14–18. között Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen.
Nem tetszik a vállalkozóknak a kormány által tervezett minimálbér, és meglátásuk szerint a tb-járulék átruházása is a bérek csökkenéséhez vezethet. Felróják a túl hirtelen tett módosításokat is.
Lehet-e érv az anyagiak hiánya a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése ellen egy olyan városban, ahol elegendő magyar él ahhoz, hogy a rendszerváltás után immár több ízben is sikerült polgármesterré választani az RMDSZ jelöltjét?
Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében rendeztek tüntetést vasárnap este Bukarestben és Románia több nagyvárosában kormányellenes civil szervezetek. A részvevők a két házelnök és a kormány több tagjának a lemondását követelték.
Huszonhatra emelkedett a halálos áldozatok száma a dél-texasi Sutherland Springsben, ahol a település templomában vasárnap délben egy ámokfutó lövöldözött. A sebesültek száma meghaladja a harmincat.
Sajnálatának adott hangot közösségi oldalán az a kolozsvári italbolt, ahol megszólították, majd bántalmazták Imecs-Magdó Levente színészt és barátait amiatt, hogy magyarul beszélt. A TopDrinks közölte, nem az alkalmazottjuk követte el az agressziót.
Több mint húsz halottja és legalább húsz sebesültje van a dél-texasi Sutherland Springs település baptista templomában vasárnap történt fegyveres támadásnak. Az ámokfutó indítéka egyelőre ismeretlen.
Miközben Magyarországon a városszépítő és védő egyesületeknek országos szövetsége van, addig Romániában gyerekcipőben járnak még a városaikért felelősséget vállaló civil szerveződések – derült ki a Kolozsvári Városszépítő Egylet hétvégi konferenciáján.
Bukarestben és több nagyvárosban vonultak utcára az emberek vasárnap este az igazságügy tervezett reformja ellen tüntetni. A 18 órakor kezdődött akció mottója: „Nem akarunk tolvaj nemzet lenni!”
Mintegy három és félezer ember kellett bombariadó miatt kimenekíteni a moszkvai Bolsoj színházból vasárnap este.
A kétsebességes Európa tervéről, és általában az EU jövőjéről értekezett Kolozsváron Balázs Péter, a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) tanára, volt magyar külügyminiszter és európai biztos a Hogyan tovább Európa címmű könyvének kolozsvári bemutatóján.
Erdélyi Politikai Iskola címen képzést indított a közügyekben aktív fiatalok számára a Mathias Corvinus Collegium (MCC), az RMDSZ-szel és a szövetséggel együttműködő erdélyi ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlettel partnerségben.