Fotó: Bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház
Őrizetbe vették szerdán a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház két aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosát minősített emberölés gyanúja miatt.
2024. augusztus 07., 21:342024. augusztus 07., 21:34
2024. augusztus 07., 22:012024. augusztus 07., 22:01
A két orvosnőt azzal gyanúsítják, hogy előidézték egy súlyos állapotban levő, intenzív terápiás osztályon kezelt beteg halálát. Ugyanabban az ügyben hamis tanúzás gyanúja miatt egy orvosi asszisztensnőt is őrizetbe vettek. A bukaresti törvényszéki ügyészség közölte, hogy M. M. A. orvos ellen emberölésre tett kísérlet előre megfontolt és az áldozat látható kiszolgáltatottságának kihasználásával elkövetett bűncselekménye, illetve minősített emberölés előre megfontolt és az áldozat látható kiszolgáltatottságának kihasználásával elkövetett bűncselekménye miatt, P. M. orvos ellen
Mindkét orvosnőt azzal gyanúsítják, hogy a noradrenalin dózisának drasztikus csökkentésével előidézték az intenzív osztályon fekvő beteg halálát. Az ügyészek szerint a két gyanúsított – miután úgy ítélték meg, hogy már nem célszerű életben tartani bizonyos intenzív ellátásra szoruló betegeket – kidolgoztak és végrehajtottak egy tervet, ami abból állt, hogy hirtelen lecsökkentik a beadott noradrenalin (az intenzív terápiás ellátásban nélkülözhetetlen anyag, amely a vérnyomás fenntartásában játszik szerepet) mennyiségét, amitől a vérnyomás hirtelen lecsökkent, majd szív- és légzésleállás következett be.
Börtönbüntetést kér Marcel Ciolacu miniszterelnök a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház intenzív osztályán bekövetkezett gyanús halálesetek ügyében meggyanúsított egészségügyi dolgozókra.
2024. március 26-án 16:45-kor a gyanúsítottak 15 ml/h-ról 1ml/h-ra csökkentették az 54 éves, súlyos állapotban levő, hemodinamikailag instabil, 49/29 mm/Hg vérnyomású betegnek beadott a noradrenalin szintjét. A beteg akkor nem halt meg, mert egy asszisztensnő közbelépett, és perfúzión keresztül pótolta a noradrenalinmennyiséget. Április 4-én 13:17-kor ismét lecsökkentették ugyanazon beteg noradrenalin dózisát 20 ml/h-ról 1 ml/h-ra. 58 perccel később a páciensnek leállt a légzése és a szíve, és 15 órakor megállapították a halál beálltát.
Fotó: bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház
Ugyanabban az ügyben eljárás indult C. M. asszisztensnő ellen is hamis tanúzás folytatólagosan elkövetett bűncselekménye miatt. Az ügyészek szerint az asszisztensnőt háromszor is kihallgatták, és mindháromszor hamisan nyilatkozott, illetve elhallgatott az üggyel kapcsolatos, birtokában levő információkat.
A kivizsgálások akkor kezdődtek el, amikor áprilisban a kórház egyik alkalmazottja jelentette az ügyészségen, hogy április 4. és 7. között 17 beteg halt meg az intenzív osztályon a vérnyomás emelésére vagy szinten tartására használt noradrenalin dózisának szándékos csökkentése miatt.
Börtönbüntetést kér Marcel Ciolacu miniszterelnök a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház intenzív osztályán bekövetkezett gyanús halálesetek ügyében meggyanúsított egészségügyi dolgozókra.
Eurómilliókba kerülnek a romániai adófizetőknek azok az óriásplakátok, amelyeken Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnökének könyvét reklámozzák az utak mentén Románia-szerte – derítette ki a Snoop.r
Börtönbüntetést kér Marcel Ciolacu miniszterelnök a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház intenzív osztályán bekövetkezett gyanús halálesetek ügyében meggyanúsított egészségügyi dolgozókra.
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter bejelentette szerdán, hogy az Olt-völgyén vezető 7-es főutat szerda este 20 órakor, két nappal az eredeti határidő előtt megnyitják a forgalom előtt.
Egyenesen az alkotmány tiszteletének hiányával vádolta meg Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Nicolae Ciucát, a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét.
Fokozta az illegális migráció megelőzésére és megfékezésére irányuló fellépését a román bevándorlási hivatal (IGI), amely csaknem 700 törvénysértésen tetten ért külföldit toloncolt ki az év első hat hónapjában.
Őrizetbe vették 24 órára a bukaresti hármas gyilkosság fő gyanúsítottját – közölte szerdán a bukaresti törvényszéki ügyészség.
Bekísérték kihallgatásra szerdán a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház négy alkalmazottját az egészségügyi intézmény intenzív osztályán bekövetkezett gyanús halálesetek ügyében.
Megöltek egy nőt és két gyermekét Bukarestben, egy Moşilor úti tömbházlakásban; a gyanú szerint családtag(ok) az elkövető(k).
Több közúti ellenőrzésre számíthatnak a héten a sofőrök, ugyanis az összehangolt akciók során a rendőrök az Európai Unió összes tagállamában egy időben figyelik a sebességhatárok betartását.
Rekord nagyságú, 2 millió hektárnyi tavaszi vetésű mezőgazdasági kultúra után fizet idén aszálykár miatt kártérítést a bukaresti mezőgazdasági minisztérium. A gazdák a polgármesteri hivatalokban kell bejelentést tegyenek.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)