Megterhelnék a cégeket a kormánynak a minimálbér emelésére vonatkozó elképzelései

Megterhelnék a cégeket a kormánynak a minimálbér emelésére vonatkozó elképzelései

Fotó: Mediafax

Nem tetszik a vállalkozóknak a kormány által tervezett minimálbér, és meglátásuk szerint a tb-járulék átruházása is a bérek csökkenéséhez vezethet. Felróják a túl hirtelen tett módosításokat is.

Bálint Eszter

2017. november 06., 09:532017. november 06., 09:53

A romániai kis- és közepes vállalkozások több mint 80 százalékának nem áll módjában növelni a minimálbért, és 60 százalékuk elbocsátásokhoz folyamodik majd az intézkedés miatt – jelentette be Florin Jianu, a Kis- és Közepes vállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke idézve egy, az általa vezetett szervezet által tagjai körében készített közvélemény-kutatást. 

„A héten kiküldtünk egy kérdőívet, amelyet hozzávetőlegesen 400 vállalkozó töltött ki. Az adatok azt mutatják, hogy 82,9 százalékuknak nem áll módjában emelni a minimálbért, 60 százalékuk elbocsátásokhoz fog folyamodni az intézkedés miatt, 90 százalékuk pedig azt mondta, legfeljebb 100 lejjel tudná emelni a minimálbért" – avatott be a részletekbe Jianu. 

Tapasztalatai szerint a társadalombiztosítási járulék terhének a munkáltatóról a munkavállalóra való átruházása is nagy „felfordulást" fog okozni. 

„Végeztünk néhány számítást, amelyekből az derül ki, hogy a kkv-k 90 százaléka esetében a tb-járulék áthárítása miatt nőni fognak a bérköltségek. A fizetések tehát nem fognak nőni, sőt!" – kongatta meg a vészharangot a szakmai egyesület elnöke. Felrótta továbbá, hogy a kormány újabb és újabb intézkedésekkel áll elő, és mire az üzleti szférának sikerülne felmérni ezek hatását, változtatnak rajtuk. 

Idézet
Már nem tudjuk tartani a lépést. Múlt héten előkészítettünk egy hatáselemzést a 2 százalékos szolidaritási adóról. Erre a kormány fogta magát és módosította azt, átkeresztelte és növelte a mértékét.

Azt még nem tudjuk, mi az illeték új neve, azt viszont igen, hogy 2 százalékról 2,25 százalékra nőtt" – mutatott rá a helyzet visszáságára Jianu, aki szerint minden tervezett adóügyi intézkedést gyakorlatba ültetésük előtt legalább hat hónappal meg kellene beszélni az üzleti szféra képviselőivel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 10., péntek

Kolozsvári céget vásárol fel a volt cseh miniszterelnök vállalata

Romániai céget vásárol fel Andrej Babis volt cseh miniszterelnök vállalata – írja az Economedia.ro.

Kolozsvári céget vásárol fel a volt cseh miniszterelnök vállalata
2024. május 10., péntek

Kevesebbet exportált Románia az első negyedévben, de azért csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya

Éves összevetésben 3,7 százalékkal csökkent a román export az első negyedévben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kevesebbet exportált Románia az első negyedévben, de azért csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya
2024. május 09., csütörtök

Több mint 100 millió euróból mintegy 1000 településen ígérnek nagysebességű internetkapcsolatot

Jóváhagy a kormány csütörtöki ülésén egy közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy 1000 településen építenek ki nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot.

Több mint 100 millió euróból mintegy 1000 településen ígérnek nagysebességű internetkapcsolatot
2024. május 09., csütörtök

Ciolacu: csökkentek áprilisban az energiaárak, és ez a kormány döntésének köszönhető

Helyes volt a kormány energiaár-korlátozásra vonatkozó döntése, ezt bizonyítja, hogy áprilisban csökkent a gáz és az elektromos energia ára – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.

Ciolacu: csökkentek áprilisban az energiaárak, és ez a kormány döntésének köszönhető
2024. május 08., szerda

Nem csak pakisztániak, magyarok és olaszok is szívesen vállalnának munkát Romániában

Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.

Nem csak pakisztániak, magyarok és olaszok is szívesen vállalnának munkát Romániában
2024. május 08., szerda

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között

Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között
2024. május 08., szerda

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben
2024. május 08., szerda

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár

Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár
2024. május 07., kedd

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg

Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg
2024. május 07., kedd

Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára

A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.

Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára