Kanyarójárvány: 38-ra nőtt a halálos áldozatok száma Romániában

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kanyaróban halt meg Romániában egy 2 éves gyermek Suceava megyében, így a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma 38-ra emelkedett – közölték kedden a román hatóságok.

MTI

2018. január 09., 22:062018. január 09., 22:06

A közegészségügyi intézet már két nappal korábban jelezte a lehetséges újabb halálos áldozatot a kelet-romániai megyéből, de csak kedden erősítették meg hivatalosan, miután elvégezték a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat.

A hatóságok közlése szerint a gyerek azért nem volt beoltva kanyaró ellen, mert ritka genetikai betegségben szenvedett.

A kelet-romániai megyében az év kezdete óta hat megbetegedést jelentettek. A legfrissebb jelentések szerint országszerte több mint 10 300-an fertőződtek meg a kanyarójárvány 2016. február eleji megjelenése óta. Az idei év első hetében 28 új megbetegedést jelentettek, ami jóval kevesebb, mint a tavaly áprilisban jegyzett előfordulási arány, amikor még hetente 200-an fertőződtek meg.

A bukaresti kormány javított az eddig akadozó vakcinaellátáson,

és a parlament elé terjesztett egy törvénytervezetet, amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek.

Ennek ellenére mai napig is éles vita zajlik Romániában az oltások szükségességéről. A tavalyi év végén Kolozsváron és Brassóban például több olyan reklámtábla jelent meg forgalmas utcákon, amely a gyerekek beoltásának megtagadására buzdítja a szülőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Simion megköszönte Amerikának, hogy nem ad vízummentességet a román állampolgároknak

George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.

Simion megköszönte Amerikának, hogy nem ad vízummentességet a román állampolgároknak
2025. május 10., szombat

Tánczos Barna: Romániában a helyzet stabilizálódik és fejlődik, vagy azonnal romlik

Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Tánczos Barna: Romániában a helyzet stabilizálódik és fejlődik, vagy azonnal romlik
2025. május 10., szombat

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat

A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat
2025. május 10., szombat

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba

Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba
2025. május 10., szombat

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen
2025. május 10., szombat

Simion magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak

Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.

Simion  magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben
2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét