Politikai prostituáltnak nevezte a külhoni magyarokat Gyurcsány pártjának kabinetvezetője

Ara-Kovács Attila

Ara-Kovács Attila

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz szavazatvásárlásra használja azt a mintegy 30 milliárd forintnyi közpénzt, amit a kormány az év végén osztott szét határon túli szervezetek között. A Fidesz felháborítónak tartja Gyurcsány Ferenc pártjának nyilatkozatát.

MTI

2018. január 10., 16:492018. január 10., 16:49

2018. január 10., 16:512018. január 10., 16:51

Ara-Kovács Attila, a volt miniszterelnök vezette párt külügyi kabinetvezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormánypárt megpróbálja becsatornázni a saját politikai világába a határon túli magyar pártokat, akik pedig erre nem hajlandóak, azokat árulónak kiáltják ki.

Idézet
A Fidesz a határon túli magyarokból egyfajta politikai prostituáltat csinált azzal, hogy ezekkel a pénzekkel megvásárolja és bevonja őket a magyarországi politikai játszmákba – jelentette ki Ara-Kovács Attila.

A politikus ugyanakkor azt mondta, igazságtalannak tartják, hogy a határon túli magyarok is szavazhatnak Magyarországon, de az állampolgársághoz való jog szerzett jog, ezért azt nem akarják visszavonni, de a szavazati jogot megszüntetnék.

A Fidesz felháborítónak tartja Ara-Kovács Attila nyilatkozatát. Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a baloldalon „tényleg az égvilágon” semmi sem változik. Szerinte ugyanazok ugyanúgy, sőt még jobban gyűlölködnek, mint 2004-ben. „A baloldal vezére ma odáig ment, hogy a pártja „politikai prostituáltaknak” nevezte a külhoni magyarokat, miközben a migránsokat tárt karokkal várják” – írta a kormánypárti politikus.

Hidvéghi álláspontja szerint ha az ellenzék jutna hatalomra: gyűlölködésre, a magyar nemzet megosztására és legyengítésére,  a migránsok befogadására lehetne számítani. „A Fidesz-KDNP a külhoni magyarságot a nemzet elválaszthatatlan részének tekinti, mert Magyarország csak akkor lehet erős, ha a nemzet és a nemzeti egység is erős” – rögzítette a kommunikációs igazgató.

3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi