Fotó: Pauli Ferger/Twitter
Belehajtott a tömegbe egy jármű szombaton a németországi Münster belvárosában, a helyi rendőrség szerint a merénylővel együtt négyen meghaltak és többen megsebesültek.
2018. április 07., 18:312018. április 07., 18:31
2018. április 07., 19:312018. április 07., 19:31
Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi város központját lezárták, a helyszínen mentők, rendőrök és tűzoltók dolgoznak – közölte a rendőrség. A Westfälische Nachrichten című lap a hírportálján azt írta, hogy egy autó hajtott a belvárosban teraszokon ülő emberek közé.
A Spiegel Online hírportál szerint kisteherautóról van szó, és a támadás elkövetője a merénylet után öngyilkos lett. A beszámolók szerint a támadón kívül hárman halhattak meg, a sebesültek száma harminc és ötven között lehet. Egy rendőrségi szóvivő a Rheinische Post című tartományi lapnak elmondta, a kisteherautó teraszon ülő emberek közé hajtott Münster történelmi belvárosában, vezetője pedig a gázolás után végzett magával.
A helyszínelés során, kora este a kisteherautóban gyanús tárgyat találtak, ezért kiürítették a környéket és vizsgálják, hogy veszélyes-e a tárgy – tette hozzá a szóvivő.
Több német országos hírportál arról ír, hogy a rendőrség feltételezése szerint terrortámadás történt. Beszámolók szerint a sebesültek száma harminc és ötven között lehet, köztük hatan életveszélyes állapotban vannak. A münsteri rendőrség a Twitteren a találgatások mellőzését kérte. Az eset a helyiek és a turisták körében is népszerű Kiepenkerl nevű vendéglő előtti téren történt.
A német szövetségi kormány ügyeletes szóvivője útján kinyilvánította részvétét az áldozatok és a sebesültek hozzátartozóinak. Így tett Münster polgármestere, Markus Lewe is, aki egyben köszönetet mondott a mentésben és az ügy feltárásában résztvevő szakembereknek. Újságíróknak elmondta, hogy egyelőre nem ismert az eset háttere.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!