NVI: aki 7 órakor még sorban áll, leadhatja szavazatát

Az a választópolgár, aki este 7 órakor sorban áll a szavazókör előtt, még leadhatja szavazatát - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón, a Nemzeti Választási Központban.

MTI

2018. április 08., 17:182018. április 08., 17:18

2018. április 08., 19:062018. április 08., 19:06

Mint mondta, magas a választási részvétel, a 13 órás adatok szerint a választásra jogosultak több mint 42 százaléka már szavazott,  emiatt nem csak az átjelentkezőket fogadó szavazókörökben van sorban állás. Hozzátette: a XI. kerületben - ahol több mint 10 700 átjelentkező szavazó van - közel egy kilométeres a sor, annak ellenére, hogy a 38 tagú szavazatszámláló bizottság - a névjegyzék szétbontása után - három teremben végzi a szavaztatást. Hozzátette: az átjelentkezők 46 százaléka már leszavazott a XI. kerületben. Megjegyezte: a választási irodák megpróbálják kezelni a helyzetet, például plusz asztalokkal, de a választópolgárok türelmét kérte. Elmondta: aki este 7 órakor sorban áll, az leadhatja szavazatát. Mint mondta,

7 órakor - a szavazókörök zárásakor - a választási iroda egy munkatársa beáll a sor végére, és utánuk már senki nem állhat be a sorba, de a már sorban állók leadhatják voksaikat.

Szólt arról is, hogy addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg valamennyi szavazókör be nem zár, az utolsó választópolgár is le nem adta a voksát.

Az NVI elnöke kitért arra is, hogy szombat 11 óráig léphettek vissza a jelöltek, utána a választási iroda munkatársainak kellett kihúzniuk a visszalépett jelölteket. Mivel 8 millió szavazólapon kellett jelölteket lehúzni, ezért előfordulhatott, hogy néhány esetben tévedtek, ezért arra kérte a választókat, ellenőrizzék a szavazólapokat, hogy a megfelelő jelöltek vannak-e kihúzva.

Pálffy Ilona szólt arról is, hogy 120 ezer levélszavazat érkezett már vissza az NVI-hez, a külképviseleteken vasárnap még le lehet adni a levélszavazatokat.

Arra a felvetésre, hogy többen nem kapták meg a szavazási levélcsomagjukat, azt mondta, a jogorvoslati határidők miatt csak március 17-én emelkedett jogerőre az országos lista, így csak akkor tudták a szavazólapokat kinyomtatni és postázni. Felhívta a figyelmet arra, hogy már négy évvel ezelőtt is javasolta, hogy öt nappal hosszabbítsák meg a kampányt és ne a szavazás előtti 32. nap, hanem a szavazást megelőző 37. nap legyen az országos listabejelentés utolsó időpontja. Erre a törvénymódosításra azonban nem került sor - jegyezte meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról