Az élelmiszerpótlék tervezett csökkentése miatt spontán sztrájkba kezdett csütörtökön a kolozsvári megyei klinikai kórház mintegy 30 alkalmazottja.
2018. július 05., 13:302018. július 05., 13:30
Racz Raul, az egyik tiltakozó elmondta, az élelmiszerpótlékot terhelő adót 10 százalékról 41,5 százalékra szándékoznak növelni az illetékesek. Hozzátette: jelenleg 317 lejt tesz ki a havi élelmiszerpótlék.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a tiltakozók a spontán sztrájkok megismétlését helyezték kilátásba, amennyiben a helyzet nem oldódik meg számukra megnyugtató módon.
Idén augusztus elsejéig két megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus – közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Pénteken hét megyében és Bukarestben másodfokú (narancssárga) riasztás van érvényben a várható kánikula miatt, a nappali hőmérséklet eléri a 38–39 fokot, és éjszaka sem lesz hűvösebb 20 foknál – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Pál Károly szovátai vállalkozó közel húsz éve foglalkozik autók mozgássérültek számára történő átalakításával, megannyi embernek adva ezzel „szabadságot”, lehetőséget, hogy teljesebb életet élhessen.
Világszerte felháborodást váltott ki a párizsi olimpia megnyitójának egyik jelenete az egyházak körében. A Krónika állásfoglalásra kérte az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeit, miként vélekednek a keresztényellenesnek tulajdonított jelenségről.
Az új önkormányzati képviselő-testület megalakulásáig László Sándor Attila RMDSZ-es helyi tanácsos látja el az alpolgármesteri teendőket Varsánd községben. A tisztség Mircea Daniel Bora eddigi alpolgármester váratlan elhalálozásával üresedett meg.
Közel négyszáz olyan személyt szállásoltak el az év első felében az Arad melletti Újpanádon működő átmeneti menekültközpontban, akik ellen illegális határátlépési kísérlet miatt indítottak eljárást.
A június melegrekordot döntött, a július végtelennek tűnő hőhullámmal érkezett, augusztus első napja pedig 2024 leghidegebb nyári reggelét hozta Erdély egyes tájain.
Tűz ütött ki a szatmárnémeti Pannónia Szállóban, a polgármester körültekintőbb őrzést kért
Erdély különböző megyéiben eltérő módon viszonyulnak a vadkárok kifizetéséhez a környezetvédelmi ügynökségek. Miközben egyes megyékben minden segítséget megadnak, máshol bürokratikus intézkedésekkel tesznek keresztbe a mezőgazdasági termelőknek.
Kánikulára figyelmeztető sárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország déli felére csütörtökre.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)