Archív felvétel
Fotó: Hungarikum Napok
Reméljük, idén még többen látogatnak el a nagyszebeni Hungarikum Napokra, mint tavaly, amikor több mint 12 ezren vettek részt a rendezvényen – mondta el a csütörtökön kezdődő, vasárnapig tartó programról Serfőző Levente főszervező. A Hungarikum Napok minden évben a legtöbb embert megszólító szebeni magyar ünnep.
2018. július 04., 23:022018. július 04., 23:02
2018. július 05., 11:312018. július 05., 11:31
Csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart Nagyszebenben a kilencedszer szervezett Hungarikum Napok, amely kulturális, gasztronómiai és szórakoztató programsorozatot kínál nemcsak a város és a környék magyarságának, de más nemzetiségűeknek, távolabbról érkezőknek is. Serfőző Levente főszervező megkeresésünkre elmondta, mivel a gasztrokulturális rendezvény tulajdonképpen eszem-iszom, mulatság, minden évben sokakat mozgat meg.
– fogalmazott Serfőző Levente. Kitért arra is, a szebeni magyar ünnep legfontosabb pozitív hozadéka maga a tény, hogy sokan gyűlnek össze. „Nem az történik, hogy becsukjuk magunk mögött az ajtót és felolvasunk pár verset, hanem bemutatjuk más jellegű értékeinket, felhívjuk ezekre a más nemzetiségűek figyelmét is, ők is nagyon jól érzik magukat a Hungarikum Napokon, amely természetesen segít abban, hogy elfogadjanak bennünket” – mondta a főszervező.
amelyre magyarországi vendégek is érkeznek: Szolnok, Pécs és Nyíregyháza is képviselteti magát. Gasztroturisztikai vásár is lesz, ahol több magyar terméket lehet megkóstolni, de természetesen komolyabb tartalmú események is szerepelnek a szabadtéri programban. Többek közt az Erdődy Kamarazenekar koncertjét hallgathatja meg a közönség a János-templomban (Johanniskirche). Két különleges kiállítás is nyílik, Petrla Ferenc (Señor) felvidéki festőművésznek nyílik tárlata és a valamikor Szebenben élő Szegedi Aliz Torellának az Astra falumúzeum multikulturális pavilonjában.
– hívta fel a figyelmet Serfőző Levente. A látogatók számát tekintve a Hungarikum Napok a legnagyobb magyar rendezvény Nagyszebenben, az őszi Ars Hungarica fesztivál inkább kulturális jellegű. „Szórványvidék lévén, azt vettük észre, hogy a velünk együtt élő más nemzetiségűek inkább a gulyás-csárdás jellegű rendevényekről ismernek minket, a tartalmasabb kulturális programokat kevésbé látogatják, emiatt úgy gondoltuk, hogy ősszel magyar kultúrát bemutató programot szervezünk, nyáron pedig a gasztro-kulturális Hungarikum Napokat.
– mondta a főszervező. A szombati főzőversenyen kívül más gasztronómiai eseményt is szerveznek: bemutatják Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola – Receptek (Az erdélyi főúri konyha titkai) című könyvét, a Főúri főzés elnevezésű eseményen pedig a nagyszebeni református nőszövetség tagjai Szilvássy Carola receptje szerint készítenek uborkalevest és desszertet. A részletes program a Szeben.ro honlapon olvasható.
Bár eredetileg augusztus elsején szerették volna megnyitni a turisták előtt a felújított szászkézdi parasztvárat, a munkálatok bürokratikus átvételének késése miatt ezt leghamarabb csak szeptember elsején tehetik meg.
Az új tanévben folytatódik az elmúlt iskolai évben először megszervezett, a pedagógusokat és leendő tanárokat a versenyvizsgára felkészítő program.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Olténia és Erdély több folyóvizére.
Felszentelték és megáldották csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén a Kolozsvár belvárosába, a piarista templom elé visszaállított Mária-oszlopot, Erdély második legrégebbi köztéri emlékművét.
A Házsongárd Alapítvány szeretettel várja az érdeklődőket az Atlas Házsongárd című kiállítás megnyitójára augusztus 16-án, csütörtökön 15 órakor Kolozsváron, a Szabók tornya kiállítóterében.
Első-, másod- és harmadfokú hőségriasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagy részére.
A rászorulók iránti odafigyelésen, az adakozás nemes gesztusán túl közösségkovácsoló ereje is van a Magyarok kenyere programnak, azon belül a búzaösszeöntés ünnepének – vallják az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének képviselői.
Kitárja kapuit augusztus 21-én az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székháza, ahol az érdeklődők vezetett sétán tekinthetik meg a Melodyként emlegetett, gyönyörűen felújított egykori Központi Szállót.
Már öt hónapja felfüggesztették a Szatmárnémeti–Óvári közötti aszfaltcsík versenytárgyalását, így egyhamar nem remélhetünk előrelépést az első olyan gyorsforgalmi úton, amely átlépi a magyar–román határt.
Hosszú hétvégéjük lesz Romániában a közalkalmazottaknak Nagyboldogasszony ünnepe alkalmából, mivel a kormány pihenőnappal kötötte össze az augusztus 15-i munkaszüneti napot a hétvégével.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)