Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke
Fotó: Katona Mihály
Tüntetést rendez Kézdivásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Beke István és Szőcs Zoltán elítélése miatt, egyúttal felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét is a székelyföldi terrorperre.
2018. július 05., 12:522018. július 05., 12:52
2018. július 05., 14:032018. július 05., 14:03
Az EMNT felháborítónak tartja, hogy miután korábban gyakorlatilag felmentették Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt az ellenük felhozott, a szervezet által koncepciózusnak tartott vádak alól, most mégis fejenként 5 évnyi börtönbüntetésre ítélték őket. A Tőkés László EP-képviselő vezette szervezet meggyőződése, hogy – különösen a román centenárium évében – a hatóságok mostani döntése nem más, mint nyers és brutális erődemonstráció, s mint ilyen, a teljes erdélyi magyar közösség ellen irányul.
„Ennek fényében egyértelmű: nem Beke István és Szőcs Zoltán tartja félelemben a lakosságot, hanem épp a román államhatalom az, melynek így – előbbiekkel ellentétben – komoly felelőssége van a terror hangulatának megteremtésében” – szerepel az EMNT elnöksége nevében Sándor Krisztina ügyvezető elnök által csütörtökön kibocsátott közleményben.
A nemzeti tanács szerint az erdélyi magyarságnak közösségként minden rendelkezésünkre álló eszközzel tiltakoznia kell az eljárás ellen. Épp ezért – az általuk megkeresett más civil-politikai és politikai szervezetekkel közösen – tüntetést kezdeményeznek Kézdivásárhelyen, és más típusú akciókat is tervbe vesznek, melyekkel felhívhatják a figyelmet a román állam „újbóli megfélemlítési akcióira” .Ugyanakkor az EMNT mindent megtesz annak érdekében, hogy Beke István és Szőcs Zoltán ügye nemzetközi színtéren is kellő figyelmet kapjon.
„Nem hagyhatjuk, hogy a román állam, melynek törvénytisztelő és adófizető állampolgárai vagyunk, megfélemlítsen bennünket, s miközben bűnözők tucatjai hoznak törvényeket a román parlamentben – saját maguk mentésére –, addig koholt vádak alapján, ellenünk uszítsanak. Egyértelművé kell tennünk, hogy az igazáért kiálló, kitartó és elszánt közösség vagyunk, mely képes erőt felmutatni!” – szerepel az EMNT állásfoglalásában.
Öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit a bukaresti legfelsőbb bíróság. Beke István közölte: óvni készül.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.
Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
1 hozzászólás