Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán elrendelte, hogy a koronavírusjárvány-helyzet romlása miatt október 30. és november 7. között munkaszünetet tartsanak Oroszországban.
Országos munkaszünet bevezetését javasolták október 30. és november 7. között az új koronavírusos járványhelyzet romlása miatt Oroszországban. Korlátozások bevezetését tervezik Bulgáriában is.
Az eddigi 22 óra helyett éjfélig tarthatnak nyitva ezután a kolozsvári éttermek és kávézók – jelentette be kedden Tasnádi István Szilárd Kolozs megyei prefektus.
A létszükségleti cikkeket árusító boltokban nem tervezik bevezetni a zöldigazolás megkövetelését – jelentette ki Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár.
Egyetért a BBTE, a Sapientia és Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ képviselője is a Rektorok Országos Tanácsának kérésével, miszerint csak Covid-igazolvánnyal rendelkező hallgatóknak engedélyezzék a belépést a felsőoktatási intézmények épületeibe.
Miközben az EP képviselői állásfoglalást szavaztak meg a közlekedésbiztonsági intézkedések szigorításáról, Brassó város közlekedési bizottsága megszavazta, hogy a történelmi belvárosban 30 kilométer/órára csökkentik a kötelezően betartandó sebességet.
Csütörtöktől lépnek életbe az újabb korlátozások Kolozsváron, miután a megyei vészhelyzeti bizottság egy nappal korábban elfogadta az erre vonatkozó határozatot. Mutatjuk, melyek az új rendelkezések.
Kettős mércét emleget, az Untoldot és a PNL-kongresszust hozza fel ellenérvként a zöldigazolvány bevezetését előíró kormányhatározatot érvénytelenítő határozatában a Kolozs megyei Táblabíróság.
A hivatalosan bejelentett 10–12 ezer napi esetszám helyett a valóságban mintegy 50 ezer személy fertőződhet meg naponta koronavírussal Romániában – jelentette ki Nelu Tătaru volt egészségügyi miniszter.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter bejelentette, hogy hétfőn elkezdték az iskolákban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos valamennyi egészségvédelmi szabály betartásának ellenőrzését.
Több százan tüntetnek szombaton a bukaresti Egyetem (Universităţii) és Győzelem (Victoriei) téren a COVID-19 járvány visszaszorítását célzó intézkedések ellen – adta hírül az Agerpres.
A 6 ezrelékes fertőzöttségi arányt meghaladó településeken kötelezővé válik a maszk viselése a szabadban, a koronavírus ellen beoltott személyek pedig mentesülnek más korlátozások alól – tartalmazza a román kormány által szombaton elfogadott határozat.
Az országos vészhelyzeti bizottság jóváhagyta felhatalmazta az oktatási és az egészségügyi minisztériumot a közös rendelet módosítására, hogy az iskolákban folytatódhasson a jelenléti oktatás a 6 ezrelékes fertőzöttségi ráta túllépése esetén is.
A hét minden napjára kiterjesztik az éjszakai kijárási tilalmat Temesváron, ahol a koronavírus fertőzöttségi rátája elérte a 8,5-öt ezreléket.
Várhatóan már szombattól hatályba lép a hétvégi éjszakai kijárási tilalom Kolozsváron, ahol a fertőzöttségi arány szerdán meghaladta a hat ezreléket.
Érvénytelenítette kedden a Kolozs megyei Táblabíróság azt a kormányhatározatot, mely kimondja, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni az éttermeket, sportlétesítményeket, stb.
Túllépte a 3 ezreléket az aktív fertőzöttek száma a romániai települések egyötödében – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Meghaladta az öt ezreléket a fertőzöttségi arány Kolozsváron, így a kincses városban már a hétvégén bevezethetik az éjszakai kijárási tilalmat az oltatlanoknak. Egy-két héten belül az iskolák is online oktatásra térhetnek át.