Cîmpeanu: ne küldjék a szülők a gyerekeiket az iskolába, ha koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket észlelnek rajtuk
Fotó: Gov.ro
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter bejelentette, hogy hétfőn elkezdték az iskolákban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos valamennyi egészségvédelmi szabály betartásának ellenőrzését.
2021. október 04., 11:282021. október 04., 11:28
„Ragaszkodtam hozzá, hogy belefoglalják a CNSU határozatába is az ellenőrzések szigorítását a tanfelügyelőségek, egészségügyi igazgatóságok és minden más illetékes hatóság részéről. Ez szerepel a közös miniszteri rendeletben is” – idézi az Agerpres a miniszter Digi 24-nek tett nyilatkozatát.
Arra a kérdésre, hogy mekkora a fertőzöttségi rátának az a küszöbértéke, amely fölött az iskoláknak át kell áttérniük az online oktatásra, a miniszter azt válaszolta: a megyei vészhelyzeti bizottságok határoznak arról az adott települést karanténba helyező rendeletükben, hogy milyen tevékenységek folytatása megengedett a vesztegzár időszaka alatt.
Azt is elmondta, hogy a tanulók iskolai tesztelésének költségeit az állami büdzséből fedezik a központi közbeszerzési hivatalon (ONAC) keresztül. Nyomatékosította, hogy ezek nyáltesztek, amelyek elvégzésére nincs szükség szakképzett személyzetre, akár maguk a gyerekek is használni tudják.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!