„Azt szeretnénk, hogy érezze az erdélyi magyar közösség: itt van az ő akadémiai otthona” – jelentette ki Daniel David, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora a magyar tagozat 150. jubileumi ünnepségén.
Újabb harminc, jó tanulmányi eredményekkel rendelkező romániai magyar tanuló részesül a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület programjának keretében kiosztott ösztöndíjban.
Figyelmeztetésben részesítette a kolozsvári polgármesteri hivatalt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), mivel ez korlátozza a közszállítási járművek használatában a város nincstelen, nélkülöző lakosait.
Nem tartja reális veszélynek az atomháborút és Magyarország vagy Románia háborúba való sodródását Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, akit hétfői kolozsvári előadásán kérdeztünk, miképp látja az aktuálpolitikai helyzetet.
Az Edinburgh Hercege Díj szervezőinek nemzetközi tanácskozásán részt vesz keddtől péntekig Kolozsváron Eduárd wessexi herceg, III. Károly brit király öccse – közölte kedden az Agerpres hírügynökség a bukaresti brit nagykövetségre hivatkozva.
A 150 éve született színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró Janovics Jenő tiszteletére rendeztek kétnapos emlékkonferenciát.
Halász Judit színésznő, énekesnő pénteken töltötte be 80. életévét, amit Kolozsváron ünnepelhetett a 22. Filmtettfeszt egyik sztárvendégeként.
Látványos baleset történt csütörtökön este Kolozsvár egyik legforgalmasabb sugárútján, a Monostori úton.
Óriáskígyók, kaméleonok, teknősök, a világ különböző térségeiről származó hüllők várják a látogatókat a kolozsvári Iulius Mall bevásárlóközpontban.
Néptánc- és népzenei előadásokkal, színes kísérőprogramokkal várták a hétvégén tizennyolcadik alkalommal a néphagyományok kedvelőit a kincses városba.
Óriás méretű, az Amazonas térségéből és Ázsia trópusi erdőiből származó lepkék tekinthetők meg a kolozsvári botanikus kertben.
A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle keretein belül immár 11. éve kerül átadásra a Sárga Csikó Díj.
Halasztja járatainak elindítását az új román légitársaság, az Air Connect, így a Kolozsvár–Budapest-járat sem indul el október közepén.
Az Ősvigasztalás bemutatásával tiszteleg a 125 éve született Tamási Áron előtt a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a bemutatót meghirdető csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Tompa Gábor, a színház igazgatója.
Szerte a világon szeptember 29-én tartják a kávé világnapját, amikor a kávéházak, kereskedések akciókkal, különleges kóstolókkal várják vendégeiket.
Nem csak a háztartási fogyasztókat és a cégek vezetőit foglalkoztatja mostanság, hogy az energiaárrobbanást követően miként csökkentsék a fogyasztásukat, ezáltal a várható számlák összegét, az önkormányzatok is stratégiával készülnek.
Erdély 19 településén, összesen 26 helyszínen szervezik meg az idén a 22. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét, amelyen 10 új nagyjátékfilmet, 4 klasszikus remekművet, 3 egészestés dokumentumfilmet és rövidfilmeket vetítenek.
Európai Örökség Díjjal (Europa Nostra Díj) tüntették ki a kolozsvári Vallásszabadság Háza – volt püspöki rezidencia – helyreállítását. A műemlékvédelmi szakterület legrangosabb kitüntetését hétfőn este adták át Prágában.