Máté Gábor kolozsvári megállapítása teljesen ellentmond annak, amiként működnie kell az emberi kapcsolatoknak, legyen szó családról, munkahelyről, lakótársulásról, tágabb közösségről.
„Ami kétségtelenül közös a magyar, Magyarországon született Nobel-díjasokban: a tudásukat a magyar kultúrából merítették, de a kedvezőbb szakmai, politikai körülmények miatt mindannyian elvándoroltak szülőhelyükről”.
Ez már akkora túlzás és vétség a tudatosan és érdekszerűen szubjektív, helyenként minősíthetetlen hangvételű fröcskölődők részéről, mintha maga Böjte Csaba a sajtó teljes nyilvánossága előtt – szintén minősíthetetlen stílusban – tagadná a vádakat.
Ki és milyen jogon mondott le az állami egyetem igényléséről, és hogyan indokolja ezt a képtelen behódolást?
Ferenc pápa látogatásával nyilvánvalóan megerősödtek a Vatikán és Magyarország kapcsolatai, miközben a világ katolikussága szeretettel vetette tekintetét a Magyarok Nagyasszonya békét akaró országára.
Hál’ Istennek távol áll tőlünk az az Amerika, ahol a szabad fegyvertartásnak betudhatóan rendszeresek az erőszakos támadások, ám sajnos ugyanilyen messze vagyunk attól is, hogy a fegyveres erők munkatársai professzionális szinten végezzék a munkájukat.
A mesterséges intelligencia hasznos és új távlatokat nyitó lehetőség, de csupán megfelelő korlátok között lehet eszköze az embernek.
FÓRUM – Valamikor a nyár derekán ütötte meg a fülemet a szívhang „hangja” egy közbeszéd közelében, ahol néhány fiatalasszony róla beszélt. Ki ilyet, ki olyat mondott.
Kós Károlynak Erdély, Bánság, Körösvidék és Máramaros magyarságához intézett szavai legalább olyan időszerűek ma, mint egy évszázaddal ezelőtt: „A mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak.(…) ”
FÓRUM – A világ népessége két esztendőn át aggódott a koronavírus-járvány rövid vagy hosszú távú következményei miatt. Most az orosz–ukrán (amerikai) háborús konfliktus kiéleződése és a békés megegyezés délibábszerűsége fokozza szorongásunkat.
JEGYZET – Valószínűleg darázsfészekbe nyúlok, amikor Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének Tusnádfürdőn elhangzott beszédével kapcsolatban néhány gondolatomat papírra vetem.
JEGYZET – Novák Károly Eduárd sportminiszter rendeletben kötelezné a csapatsportok képviselőit arra, hogy az országos megmérettetéseken legalább negyven százalékban romániai játékosokat küldjenek pályára.
Súlyos vádakkal illette Alexandru Nistor, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) főtitkára a válogatottat, szerinte annak székely tagjai szándékosan veszítettek a Magyarország elleni világbajnoki mérkőzésen.
Székelyföld nem létezik, Bukovina létezik. Székelyföldnek nem lehet himnusza, Bukovinának lehet.
Végre egy lehetőség, amikor a „digitális bennszülöttek”, vagyis az okoseszközökön felnőtt ifjú generáció célzottan, tömegesen segíthet reflexszerű, rutinos tudásával az idősebb nemzedéknek: ilyen a népszámlálás űrlapjának online kitöltése.
„A diktátor tetemének bűze még sokáig érződni fog az országban.”
(Sütő András, 1990. január)
Derekasan be kell vallanom, eddig abban a tévhitben ringattam magam, hogy Románia a húszmillió futballszakértő országa. Pontosabban: mindössze a húszmillióé. Holott a húszmillió szakember között létezik kilenc, aki a szakembernél is szakemberebb.
Éltek egyszer néhányan, akiknek először valamiért nem tetszett valami. Aztán egyre több valami. Aztán egyvalakiben megtalálták a számukra problémás valamik forrását.
Látogatottsági adatok