Fotó: Székelyföldi Közpolitikai Intézet
Számunkra a székely tömb (vagy az azon kívüli települések, közigazgatási egységek, ahol nagyobb számban élünk) az asszimilációs nyomás ellensúlyozásának vagy kivédésének eszközeit nyújtja.
2023. október 29., 09:002023. október 29., 09:00
Folyik a Brassótól keletre és északra évszázadokig fennálló nyelvhatár feljebb szorítása, tucatnyi településen fordul meg az etnikai arányszám napjainkban. Kimondott kedvezményekben részesülő új lakók érkeznek a székely falvakba és városokba is, mint Aldoboly, Illyefalva, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Lisznyó, Bikfalva, Zágon, és tucatnyi más település példája igazolja.
Mielőtt lemondanánk róla, érdemes lenne elgondolkodni azon, van-e értelme a székelység eddigi történelmi létkerete, a 450-nél is több települést felölelő tömbszerű földrajzi egysége megvédésének az általa 75-85 százalékos többségben belakott 13 ezer négyzetkilométeren? Leszakított nemzetrészként ehhez ragaszkodnunk természetes lenne, de kisebbségként – amiként az utódállamok kezelni kívánnak bennünket – sem lehet mindegy számunkra e kérdés megválaszolása.
Az ezer éves erdélyi történelem párhuzamos társadalmakra épülő szerkezetének egyik utolsó rekvizituma a székely tömb és az azon túli erdélyi magyar településhálózat maradványa, s a szórványba szorult közösségek meggondolkodtató létfeltételei, a Szászföld felszámolásának tanulságai mindenképp figyelembe veendők a kérdés elemzésekor. Erős homogenizációs törekvések jellemezték az 1918 utáni (és előtti) román állampolitikát, s érdemes megvizsgálni, az 1989 utáni gyakorlat nem ezek folytatásáról árulkodik-e.
Akik végiglaktuk Románia több régióját, és végül a Székelyföldön kötöttünk ki, nyugodtan tanúsíthatjuk, hogy az ún. kisebbségi jogok itt annak köszönhetően érvényesülnek viszonylagosan akadálytalanul, hogy azok mögött a helyi magyar többség természetes hátteret képez. Hiába szólnak nyelvi egyenjogúságról ott, ahol egy kétnyelvű helységnévtábla kihelyezése három évtizedes, hol ide, hol oda hullámzó viták állandó tárgya, s hiába a jogszabály, idegeket nyű el és egész emberöltőket tölt ki az érvényesítésével kapcsolatos politikai hercehurca.
Nemzeti hovatartozását, anyanyelve kényelmét, ügyintézése akadálytalanságát, kollektív érzelmeit igazából saját közössége szabadságában képes megélni az egyén, s akkor a bajkeverők, az elnyomásból hasznot húzni kívánó többségi elit és közember elfogultságainak kártételeiről még nem is szóltunk.
Számunkra a székely tömb (vagy az azon kívüli települések, közigazgatási egységek, ahol nagyobb számban élünk) az asszimilációs nyomás ellensúlyozásának vagy kivédésének eszközeit nyújtja. Ettől véd meg és nyújt egy olyan közérzetet, melyben a nemzeti egyenjogúság kölcsönösségéről is elfogulatlanul elgondolkodhatunk, keresve a sokat emlegetett méltányos történelmi kiegyezés útját-módját.
No de a két világháború közti vagy a kommunista államnacionalizmus idején dívó leplezetlen kisebbségi elnyomásnak (kultúrzóna, iskolák felszámolása, tannyelvcsere kierőszakolása, monstruózus választási csalások, vagy az utóbbi diktatúra embertelen szörnyűségei, például a magyar végzős értelmiségiek erőszakos elszakítása közösségeiktől, a sajtó ellehetelenítése) van-e ma folytatása? Például folyik-e a Kisebbségi Charta paragrafusai által tiltott fellazítása a tömbnek, a nyílt betelepítés után egy leplezett kísérlet az etnikai arányok megváltoztatására, a többségiek beköltözésének megkönnyítése például térítésmentes lakás- és házvásárlási segélyek osztogatásával, vallási térítéssel, kolostori hálózat terjesztésével, alapítványi és állami támogatások nem kisebbségieket favorizáló új rendszerének meghonosításával? Magyarán a pozitív diszkrimináció lényegéből való kiforgatásával?
Milyen demokrata lesz abból a polgárból, aki pusztán többségi mivoltának köszönhetően lesz háztulajdonosa és lakója, szavazatával választója egy olyan településnek, melynek mai rendjébe nemhogy beilleszkedni nem kíván, de azt ellenséges közegnek tartja?
Identitásjegyeink a székely tömb körülményei közt emberi módon a maguk kiegyensúlyozottságában bontakozhatnak ki, ezért e történelmi alkotás védelméről lemondani vétek lenne. Nem egy európai pozitív példa kínálja magát követésre Dél-Tiroltól az Aaland-szigetekig és a belgiumi németekig, hogy társaikat most ne soroljuk, s kéri ezt a székelység mai impozáns lélekszáma is.
B. Kovács András
A szerző sepsiszentgyörgyi újságíró, közíró
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!